Újbuda nyáron is együtt mozdul! – sporttáborok a kerületben

Idén nyáron is több kiemelt sporttábor várja az újbudai gyermekeket, ifjú sportolóit, akik a legváltozatosabb lehetőségek és különböző sportágak közül választhatnak Újbuda önkormányzata és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. jóvoltából.

Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. idén is igyekszik minél több gyermeknek lehetőséget nyújtani arra, hogy nyári sporttáborokban tanulhasson úszni, sportoljon és közben sok közösségi élménnyel is gazdagodjon.

 

Az előző nyáron mintegy 2000 kerületi gyermek vehetett részt Újbuda színvonalas táboraiban.

 

Az önkormányzat és a StarSport Akadémia közös táborának ezúttal is a Nyéki Imre Uszoda ad majd otthont. Itt, egy sporttáboron belül lehetőség nyílik több sportág (így a vízilabda, a kosárlabda, a labdarúgás, az asztalitenisz, a röplabda, a tollas, vagy épp a strandröplabda) megismerésére és gyakorlására, de ezen felül strandolás, kreatív foglalkozások és vetélkedők is színesítik a programot. A résztvevő gyermekek olimpiai- és világbajnok sportolókkal is találkozhatnak majd. Az óvodásoknak szóló Törptábor szolgáltatásait a kerületi lakcímmel rendelkező gyerekek, valamint a rászoruló, ugyancsak újbudai családok is komoly kedvezménnyel vehetik majd igénybe.

 

Orosz Andrea Úszóiskolája már a 14. évben ad lehetőséget a sportolásra a 4 és 14 év közötti, kerületi sportoló-növendékeknek a nyár folyamán is. A tábor helyszíne a már önkormányzati tulajdonban lévő Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont lesz, ahol a gyerekek tudásszintjüknek megfelelő csoportba kerülnek majd az úszásoktatás során. Valamennyi foglalkozás komoly sportszakmai tapasztalattal rendelkező, okleveles szakedzők irányításával történik, külön az óvodás- és iskoláskorú gyermekek részére.

 

A SwimWars nyári úszó- és élménytábor részvevői – ugyancsak a Sport11-ben – a napi kétszeri, tudásszintnek megfelelő úszásoktatás mellett számtalan egyéb programon vehetnek majd részt: lesz lovaglás, elektromos kisautózás, csillámtetkó-készítés, lézeres céllövészet, strandolás, sportjátékok, vetélkedők és kézműves-foglalkozások is.

 

A Sport11 ad otthont – Nagy Petra úszóiskolájának szervezésében – az idei "Élménytábornak" is, amely a legkisebbeknek szól, 3 és 10 éves kor között. A tábor mottója szerint "a sportra nevelést igazi felhőtlen játékkal ötvözve kényeztetik a gyerkőcöket. Aki hozzánk jön garantáltan merít egy csipetnyit kalandokból, barátságból, csapatmunkából és motiváció minden kis bugyrából!”

 

További részletek a táborokról itt!

 

A Misek Tábor az 1-8. osztályos, kosárlabdázni vágyó gyerekeket várja, a Farkasréti Általános Iskolában, Juhász György szervezésében egész napos úszó- és sporttábor lesz, a Castor SE öttusa- és triatlonegyesület pedig már 6. alkalommal rendezi meg az idén is igen mozgalmasnak ígérkező táborát a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

 

A zenéért és a táncért rajongó 5-16 éveseket várja a Rock & Magic SE a "Rock and Roll tánctáborban" Gazdagréten, a Törökugrató Általános Iskolában, illetve a Csíkihegyek Általános Iskolában, de az egyik patinás kerületi egyesület, a Kelen SC sem maradt ki a táborszervezésből 2019-ben: a Hunyadi Mátyás utcában a sporttábor nem csak a futballra épül majd, hiszen kosárlabdázni, asztaliteniszezni, Teqballozni, lábteniszezni és atletizálni is lesz majd lehetőség.

 

További részletek a táborokról itt!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA