Újbudai Strandnap: A Sport11-ben is beköszöntött a nyár - fotók, versenyeredmények

Úszóversenyekkel, családi és vízi programokkal és sok-sok mozgással rajtolt el a nyár a Spor11-ben, a június elsejei Újbudai Strandnapon. 

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult eseményen ugyan az időjárás nem mindig fogadta kegyeibe a résztvevőket, hiszen többször is eleredt az eső, illetve feltámadt a szél, de így is szép számban és lelkesen jelentek meg az érdeklődők a különböző programokon. 

 

A délelőtt folyamán úszóverseny zajlott a nagymedencében, 4 úszásnemben, férfi és női kategóriában. A versenyek végén mindenki díjazásban részesült, köztük a verseny ötletgazdája, a 2028-as paralimpiai olimpiát is megcélzó Aux Mátyás, aki mindkét kategóriában, amiben elindult (100 m mell, valamint 100 méter hátúszás), 1. helyezést ért el.

Délután családi vetélkedőkkel, vízigimnasztika órával, hangtálas meditációval, illetve jógával folytatódott az Újbudai Strandnap, de arcfestés is volt a gyerekeknek a rendezvény idején.

 

Az eseményen megjelent Dr. László Imre, Újbuda polgármestere is, de Szendrei Judit, a Kossuth Rádió "Vendég a háznál" c. műsorának szerkesztője, valamint az Újbuda Média is készített beszámolót a történtekről, amit ezúton is köszönünk! 

 

Az Újbudai Strandnap úszóversenyeinek eredményei:

  

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA