Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen Újbuda | 2014. május 6. A Lágymányosi Eötvös Napok keretein belül huszonhatodik alkalommal rendezték meg az 5vös 5km futóversenyt. A résztvevők - a hagyományoknak megfelelően - délután 5 óra 5 perckor rajtoltak az ELTE Lágymányosi Campusnál.
Nyuszis Ovi Olimpia Újbuda | 2014. május 4. Idén is megrendezték a Nyuszis Ovi Olimpiát a Gabányi László Sportcsarnokban, április 30-án. A rendezvényen 14 óvoda gyermekei vettek részt, az apróságokat sorversenyekkel, játékos mozgáskoordinációt elősegítő gyakorlatokkal, valamint sok-sok ajándékkal várták.
Hárompontos siker a Gabányiban Újbuda | 2014. május 2. Teltházzal ünnepelték a kosárlabdázást a Gabányi László Sportcsarnokban. A második Dobd a kosárra! című sportprogram újbudai fináléjára ötszáz kosarazó gyermek és szurkoló érkezett. A versenyt végül egy újbudai csapat, a Grosics Gyula Sportiskola kosarasai nyerték. A hangulat felejthetetlen volt a Hauszmann Alajos utcában.
Remek hangulatú meccsen botlott a MAFC Újbuda | 2014. április 29. Az év egyik legjobb színvonalú mérkőzését játszotta a két fiatal és egyaránt homogénnek tekinthető budapesti gárda, a MAFC és a TF csapata. A mérkőzés nem csak a lokális harc, hanem a korábban a MAFC-nál éveket eltöltő Merim Mehmedovics TF-edző jelenléte miatt is komoly presztízsharcnak volt várható. Telt ház volt a Gabányiban és a hangulat is méltó volt a derbi szintjéhez.
Sport: nyíltnap volt a Kánai úton Újbuda | 2014. április 28. Fitness és squas nyílt napot tartottak a Sport11 Szabadidőközpontban április 26-án, a Kánai úton. Az esemény bemutató óráin bárki kipróbálhatta a különböző mozgásformákat és a fallabdaversenybe is bekapcsolódhatott. A 60 év felettieket fittball torna, a kicsiket gyermek zumba várta. A sportos programok mellett állapotfelmérésekkel, életmód és sportági tanácsadással, valamint gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket.
Ismét utcára hívják a kerékpárosokat Újbuda | 2014. április 22. Elindult a Bringázz a Munkába! idei tavaszi kampánya. A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együtt indította el a kerékpározást népszerűsítő, 13. Bringázz a Munkába! (BAM) programot. A nyitórendezvény a Föld napjához kapcsolódik, a kampány április 22. és május 30. között tart.
Vivicittá: amikor a Margitsziget is bedugul Újbuda | 2014. április 17. Újbudaiak is remekeltek a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, amely rekorddal vonult be a hazai sporttörténelembe. A tavasz hagyományosan legvonzóbb szabadidős eseményére több mint 20 ezren neveztek, amivel az idei volt minden idők legnagyobb létszámú budapesti Vivicittája.
Sportos Csütörtök volt a Grosicsban Újbuda | 2014. április 1. A Grosics Gyula Sport Általános Iskola adott helyet a Sportos Csütörtöknek. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kezdeményezésének célja, hogy a közismert Torkos Csütörtökkel ellentétben ezúttal egészségünkért, fittségünkért tegyünk valamit. Az iskolai sportnaphoz több sztár is csatlakozott.
Pályázati felhívás 2014 Sport | 2014. március 31. A pályázat célja: vissza nem térítendő támogatásban részesíteni a kerületi székhellyel rendelkező sportszervezeteket
OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa a Nyékiben Újbuda | 2014. március 28. Hétvégén a Nyékiben fogadja az OSC Újbuda az ország egyik legjobb vízilabda csapatát. Az OSC Újbuda-Szolnoki Dózsa mérkőzésre szombat este 7 órakor kerül sor.
Keleti alapszakasz győztes a MAFC Újbuda | 2014. március 27. Mintegy háromszáz néző látogatott ki a kosárlabda örökrangadójára, a MAFC – Bp. Honvéd mérkőzésre. A másodosztály alapszakaszának zárófordulójában a nézők remek hangulatot varázsoltak a Gabányi László Sportcsarnokba, a MAFC pedig meg is hálálta a szurkolást, míg a vendégek elaludták a rajtot.
Szektorlabda Európa-bajnokság lesz Budafokon Újbuda | 2014. március 26. A hétvégén Budafokon rendezik meg a szektorlabda, közismertebb nevén a gombfoci Európa-bajnokságát, amelyen a magyar válogatott címvédőként szerepel.
Nemzetközi Curling verseny Kamaraerdőn Újbuda | 2014. március 24. A hétvégén rendezték meg a Nemzetközi Curling Vegyes-páros Kupát az ország egyetlen hivatalos curling csarnokában Kamaraerdőn. Bizonyára kevesen gondolnák, hogy a jeges sportágban Magyarország a világ 10 legjobb nemzete között van. A világ élmezőnyét felvonultató bajnokságon a magyar páros is jól szerepelt.
Happy Hours! Sport | 2014. március 20. Gyere és próbáld ki magad akár öt sportágban is nálunk! Az sem baj, ha csak egyedül jönnél, gyere el és találd meg sportársadat!
Sepsiszentgyörgyi csapat a KEK bajnoka Sport | 2014. március 10. Kiélezett végjáték, remek hangulat, jótékonyság és nemzetköziség jellemezte a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját és az Egyetemi és Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokságot a hétvégén. A kupát a sepsiszentgyörgyiek vihették haza, a cheerleader országos bajnoki címet az ELTE nyerte. A rendezvény egyik fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester volt.