Dobogós helyezések és egyéni csúcsok a tavasz legnagyobb hazai futóversenyén

A BEAC atlétikai szakosztályának versenyzői 2013-ban is figyelemreméltó eredményeket értek el a Vivicitta különböző versenyszámaiban. A legjobb eredmény Csere Gáspár nevéhez fűződik. Gáspár a 2011-es félmaratoni győzelme után, ez évben a 10 km-es távon méretette meg magát, és egy rendkívül hosszú, mintegy 2 km-es hajrá után, az egész verseny legszorosabb befutóját követően - a győztestől alig 2 másodperccel lemaradva - a második helyen ért célba.

Ugyanebben a versenyszámban Dani Áron a 4., Boross Gábor pedig a 16. helyen végzett. További két versenyzőnk Hosszejni Darjus és Muzsnay Péter is az első 50 között futott át a célvonalon. A 7 km-es Midicitta futamban két bronzéremnek örülhettünk. Ferenc Kata a hölgyek, Varga Bálint az urak között állhatott a dobogó harmadik fokára. Szintén ezen a távon Anódy Anikó a 19, Geréb Gábor pedig a 29 helyen értek célba új egyéni csúcsot futva. A legrövidebb távon, a 3,2 km-es futamban versenyzőink a második és a harmadik helyezést is begyűjtötték. Az ezüstérem Danku Péter, a bronzérem pedig Végvári Ádám nyakába került. Csere Gáspár az alábbiakban foglalta össze a verseny tapasztalatait: "Április 21-én rendezték meg a Vivicittá városvédő futást, amelynek 10 kilométeres távján én is rajthoz álltam. Habár különösebben nem készültem erre a versenyre, mégis egy lényeges állomásként szerepelt a tavaszi versenyszezonomban. Fontosnak éreztem, hogy utcai futóként részt vegyek Budapest egyik legemblematikusabb futóversenyén, és lehetőleg dobogóra is kerüljek. Hála Istennek sikerült szépen helyt állnom, így végül az abszolút 2. helyezést értem el. A verseny előtti napjaim elég zsúfoltak voltak (szakdolgozatírás, ügyintézés...), így a versenyre érkezésemkor nem a frissesség, hanem inkább e felüdülés igénye volt meghatározó. Próbáltam ezért amolyan rekreációs oldalról megközelíteni a helyzetet, persze a tervezett 3:10-es tempót ez nem zárta ki. A bemelegítésem kifejezetten jól sikerült, a hangulat is kellően felrázott. A rajtnál népes élmezőnyre lettem figyelmes, de ez csak még nagyobb kedvet adott a futáshoz. A rajtolást követően hamar előre futottam, és Radics Csabával vezettük fel az első három kilométert. A kezdés számomra kiegyensúlyozott, a tervezettnek megfelelő tempójú volt. Éreztem, hogy habár sokan jönnek még mögöttem, a verseny egyik domináns résztvevője lehetek. Mozgásilag és erőnlétileg könnyedén ment a futás, viszont a zaklatott idegállapotom miatt a taktikázás és a versenyhelyzet eléggé megterhelt. Ehhez hozzájött még a meleg és az erős napsütés is, ami az elhúzódó tél miatt meglehetősen szokatlan és nehézkes volt. A táv feléhez érve meg is tört a lendületem, szó szerint holtponthoz érkeztem. A kezdeti könnyedség után nem igazán értettem ezt a változást, mindenesetre előre engedtem az élboly többi négy tagját, hogy megpihenhessek egy kicsit. A tempó azonban folytatódott, én pedig még rosszabbul kezdtem érezni magam. Kicsit elgondolkoztam a dolgon, és arra jutottam, hogy ez azért indokolatlan, és ennek nem kellene így lennie. Még mielőtt átadtam volna magamat a teljes kétségbeesésnek, gyorsan imádkozni kezdtem a megújulásért, és tapadtam az élbolyhoz, nehogy leszakadjak. Időközben a tempó valamivel lassabb lett (a többiek sem érezték már magukat túl jól), és nem sokkal később megjött felülről a friss erő is. A hetedik kilométer környékén meglepő módon kezdtem felfrissülni, végül valóságosan megújultam! Olyan könnyedén kezdtem el lépegetni, hogy szinte már előzni is bírtam volna. Egy kilométert még azért vártam, hogy elég erőm legyen majd a tervezett hosszú hajrához. A 8. kilométer után ugyanis volt egy emelkedős szakasz (Margit-híd eleje), ahol határozottan elléptem a többiektől. Az akció jól sikerült, hiszen egyedül Kovács Ádám tartott velem, aki hegyi futó lévén valószínűleg nem sok terhet érzett a tempóváltásban. A hajrámnak most kedvezett a Margitszigetre hosszan benyúló lejtő, viszont az utolsó bő egy kilométer egy monoton, egyenes úton haladt végig, ami sohasem akart véget érni. Kezdtem fáradni, mivel 3:05 körüli tempót diktáltam, viszont a vezetői pozíció megtartását reálisnak láttam. Sajnos azonban ellenfelemet nem sikerült eléggé leszakítani, ezért az utolsó 200 méteren felfutott rám. Keményen futottam tovább, de a hajrában végül alul maradtam. Akkor egyébként valahogy úgy voltam az egésszel, hogy a korai holtpont tükrében ez a második hely is egy csoda. Talán ezért sem tudtam a végén még egy lapáttal rátenni. Így utólag nézve azért mindenképpen hálás és elégedett vagyok, persze élénken mozog bennem az a vágy, hogy a hajrá képességemen még fejlesszek. Emellett törekednem kell e gyors regenerálódásra is, hiszen jövő héten 10 000 méteres Országos Bajnokság lesz, ahol szeretnék egy jót futni!" Dani Áron a következőképpen számolt be a viadalról: "Szemben a tavalyival, idén csak 10 km-t kell teljesíteni a Vivicittán, ahol Gáspár és én szerettünk volna egy jó idővel célba érni, lehetőleg 32 percen belül. A verseny első 4 kilométere nehezemre esett, egyrészt mert meglepett az 5-6 fős boly, nem gondoltam volna, hogy ilyen erős mezőny gyűlik össze, másrészt pedig mert még előttem állt a táv nagyobbik része, ami hirtelen nagyon soknak tűnt. Ez a frusztráló érzés végül a rakparton eltűnt, ugyanakkor 6-7 km környékén - ahol végig tűzött a nap - érezhetően lassult is az iram. A Margit híd lábánál Gáspár kezdeményezett egy iramváltást, de nekem ez még nagyon korainak tűnt, így nem vettem fel a tempót, leszakadtam. 8 és 9 km között sajnos beleszorultam egy nagyon lazsálós tempóba, ez a leszakadások általános velejárója, az utolsó kilométerre azonban össze kellett kapnom magam, mert kezdett rám felfutni az 5. helyezett, nekem pedig nagyon nem volt kedvem hajráversenyt vívni a végén, így végül a fejben való feladás után sem vált érdektelenné a verseny. A 32:34-es időeredménnyel végül is elégedett lehetek, Gáspár is csak bő fél perccel futott jobbat, ez pedig azt hiszem reális különbség most köztünk - szerencsére nincs bosszantó hiányérzetem."

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA