Asztalitenisz-élet a BEAC-ban

Az asztalitenisz hosszú múltra tekint vissza. Egyes források szerint már a 12. századi Európában ismertek és játszottak egy, a mai asztaliteniszhez nagyon hasonló játékot. A sportág elterjedésével párhuzamosan erősödött meg az asztalitenisz versenysport jellege is.

Egységesítették a szabályokat és ebben az időben alakultak meg az első sportklubok és nemzeti szakszövetségek. A kezdeti időkben hazánk nagyhatalomnak számított az asztaliteniszben. A sportág legeredményesebb játékosa a mai napig is az a Barna Viktor, aki 1929 és 1954 között 24 világbajnoki címet szerzett.

A magyar "pingpong aranycsapat" pedig 1979-ben, a phenjani világbajnokságon nyert aranyérmet. Népszerűsége ellenére a pingpong sokáig nem szerepelt az olimpiák műsorán, csak 1988-ban, Szöulban vették fel a hivatalos listára. Mára a sportág terén teljes lett a kínai dominancia, csak néhány európai játékos képes megszorongatni őket.

A BEAC asztalitenisz szakosztálya évtizedek óta nyitott a sportágat kedvelők számára. Tagjaik közé várnak hobbi sportolókat, de olyanokat is, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy akár amatőr bajnokságban is kipróbálják magukat vagy már korábban is játszottak és megismerkedtek a versenyek magával ragadó légkörével. A jó hangulatú edzések és versenyek, az ezeket kísérő közös bulik és a szövődő barátságok mind a BEAC asztalitenisz szakosztályának ismérvei.

Mindezt egy helyen megtalálja az, aki csatlakozik hozzájuk. A közösség a sporton kívül a magánéletben is igen aktív, hiszen a BEAC-ban már hagyománnyá vált, hogy a nagy küzdelmek után a játékosok együtt mennek el lazítani és kikapcsolódni.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA