A siker kapujában az OSC? – interjú Decker Ádámmal

– Több városban, például Egerben, Szegeden is éltél már pályafutásod során. Hogy érzed magad Újbudán?

Nagyon jól, ráadásul nemcsak újbudai játékos, hanem már újbudai lakos is lettem. Külön öröm, hogy ilyen sokan járnak ki a meccsekre. Az OSC-nek eddig nem volt komoly szurkolótábora. Amikor ideigazoltam, kicsit féltem attól, mennyi idő alatt fordulnak a sportszerető emberek a vízilabda felé. Néhány szurkolótól még hallom, hogy nem tudják a szabályokat, nem értik, mi történik a vízben, de megszerették a sportágat, és örülnek annak, amikor nyerünk. Szerencsére ez elég sokszor előfordul, főleg hazai pályán.

– A csapat többi tagja is kötődik Újbudához?

Nagyjából az egész csapat a XI. kerületben lakik, és nagyon jól érezzük magunkat itt. Mindenki tudta, hová igazol, ezért úgy gondolom, egy jó közösség alakult ki. Bízom benne, hogy ez majd az eredményeken is mutatkozni fog. Úgy érzem, az Eger legyőzése fontos mérföldkő volt ahhoz, hogy bizonyítsuk, mire vagyunk hivatottak ebben a bajnokságban.

– Minden gárdán belül vannak dominánsabb egyéniségek, húzó emberek. Nálatok ez hogyan alakult?

Mind a két oldalunk veszélyes, és folyamatosan szórjuk a gólokat. Nagyon örülök, hogy több olyan játékos is van a csapatban, aki ha nem gólokkal jelentkezik, akkor fontos gólpasszokat ad, visszapattanó labdát szerez vagy emberelőnyös helyzeteket harcol ki. Amikor éppen nem megy valakinek a góllövés, a csapatért akkor is tud dolgozni, ugyanis a győzelembe benne vannak az apró részletek is, nem csupán a gólok.

– Nemcsak lakosokként kapcsolódtatok be Újbuda életébe, hanem több XI. kerületi jótékonysági rendezvényen is részt vettetek az utóbbi időben...

Legutóbb adományokat gyűjtöttünk a Kossuth Gyermekotthonnak, Gór-Nagy Miki pedig a Műegyetem focicsapata és az Ökumenikus Szeretetszolgálat konzervgyűjtésén képviselte az OSC-t. Ha tudunk, azzal kapcsolóduk be Újbuda életébe, hogy példát mutatunk egy-egy ilyen jótékonysági akción, de szabadidősprogramokra is van itt helyben lehetőség. A múltkor például elmentünk gokartozni.

– Annak, hogy az OSC megújult és egy népszerű, erős együttes lett, van egy másik hozadéka is, még pedig az, hogy fellendült az utánpótlás-nevelés. Úgy tudom, az utóbbi időben többször is voltatok toborozni. Mi a véleményed, milyen az utánpótlás?

Szerencsére igen nagy létszámban van vízilabdázni vágyó kerületi fiatal. Ennek örülök, de ettől függetlenül eljárunk – főleg a Grosics Gyula sportiskolába – toborozni. Nagyon meglepődtem, milyen pozitív a fogadtatás. Mindenki képben volt, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, azt is tudták, mikor és kivel játszunk. Épp a minap méséltem az edzőnknek, hogy a gyerekek, akik idejárnak úszásoktatásra, papírral, ceruzával készülnek, mert tudják, mikor edzünk, és letámadnak minket a délelőtti tréning után autogrammért. Ez olyan jó és bensőséges hangulatot teremt, főleg, ha a lelátón is látjuk azokat a srácokat, akiket meglátogattunk az általános iskolában vagy a gyerekotthonban. Az biztos, hogy a nyáron megépült kinti medence egész délután tele van gyerekekkel. Az indulás nagyon bíztató, de hogy kikből lesznek a jövő vízilabdázói, az már az edzőkön és az elhivatott játékosokon múlik. Mindenesetre már most elképesztően sokan, több mint háromszázan járnak pólózni, ami kerületi szinten nagyon jó. A nagy vízilabdás hagyományú városokban, Egerben, Szegeden, kétszáz alatt van az utánpótláslétszám.

– Az imént a példamutatásról beszéltünk. Egy profi sportolónak nyilván nem könnyű összeegyeztetnie a karriert a tanulással. Te hogyan bírkóztál meg ezzel?

Itt, a XI. kerületben, az Edutus Főiskolán végzem tanulmányaimat. Egyrészt a példamutatás is fontos, másrészt látni kell, abból nem lehet megélni, hogy valaki egykoron sportoló volt. Úgyhogy én is igyekszem gondolni a jövőmre. A harmincas éveim végéig esetleg negyvenéves koromig tarthat a sportkarrierem. Biztos vagyok benne, hogy akkor boldogan fogok gondolni a jelenkori énemre, amiért volt annyi eszem, hogy a vízilabda mellé a tanulást is beszorítottam az életembe. Úgy vélem, minden fórumon hangoztatni kellene, hogy a fiatalok ne csak a mával foglalkozzanak, gondoljanak a jövőjükre is, mert annyira ingatag most minden. Úgyhogy mindenképpen fontos a tanulás, aki sportol, annak meg még inkább, hiszen egyszer „megöregszünk”, és akkor is kell majd valami fogódzkodó az életben.

– Addig azért még nagyon sok feladat van még. Úgy érzem, most egy egészen különleges csapat állt össze az OSC-n belül. Mit gondolsz, milyen jövője lehet ennek a társaságnak? Te mire számítasz?

Húú, ezt nehéz megjósolni. Azt látjuk, hogy az Eger és a Szolnok mellett mi vagyunk az a gárda, amelyik beleszólhat a bajnokság végkimenetelébe. Legalábbis a jelenlegi állás szerint stabilan a tabella második helyét foglaljuk el, és még bármi lehet belőle. Arra nem számítottam, hogy ilyen sokan járnak ki meccseinkre, és ilyen jó hangulat lesz, de arra sem számítottam, hogy négy–öt hónap alatt összeszokunk. Alig maradt néhány „ős” OSC-s a csapatban, és attól függetlenül, hogy Egerben már együtt játszott egy hat–hét fős mag, nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt eljutunk oda, hogy másodikak vagyunk a tabellán. Mindenki arról beszélt, jó lenne a dobogót megcélozni, mi pedig most arról beszélünk, jó lenne a döntőbe jutni, vagy esetleg megnyerni a bajnokságot. A kérdésedre válaszolva, hogy a jövő miként nézhet ki, csak rajtunk múlik, illetve azon a vezetői szándékon, hogy együtt tartják-e ezt a társaságot. Nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kéne, ha esetleg nem nyerjük meg a bajnokságot, viszont ebben a csapatban benne van a potenciál, mert nagyon sok olyan játékossal rendelkezünk, akik szeretnének válogatottak lenni. Huszonkét, huszonhárom éves játékosokról van szó, akik már most jó teljesítményt nyújtanak. Az a folyamatos motiváció, ami bennük van, illetve bennem is, mert én meg szeretnék válogatott maradni, mindig jobb és jobb eredményre sarkall minket. Úgyhogy Balázsnak, az edzőnknek a motivációval soha nem kell foglalkoznia. Nem érzem úgy, hogy bárkinek is nehezére esne az edzés. Alig várjuk, hogy lejöjjünk az uszodába, és ez az alapja annak, hogy a jövőben esetleg előrébb lépjünk.

– Számomra a mai meccs is ezt bizonyítja, hiszen hiába vezettetek a Szeged ellen 6–7 góllal, még az utolsó másfél percben is időt kért Vincze Balázs azért, hogy jól oldjátok meg a különböző helyzeteket. Nem a végeredményre, hanem a hogyanra figyeltetek.

Ezt nagyon jól látod. Még az utolsó percben is meg akartuk csinálni azt, amit az edzésen gyakoroltunk, és jól letoltuk egymást, ha nem úgy alakult. A végjátékban már nem az eredményt néztük, mert megtehettük, hogy gyakoroljunk a jövőre nézve. Már a Szolnok elleni mérkőzésen meg a rájátszáson gondolkozunk.

– Mi a helyzet a családi élettel? Ezen a téren is fontos a példaadás.

A gárda nagy részének komoly kapcsolata van. Nem szeretnék beharangozni semmit előre, de bízom abban, hogy nyár közepén új OSC-s palántákat tudok bejelenteni. Most, innen az uszodából egy étterembe megyünk, ahová jönnek a feleségek, barátnők is. Huszan, huszonöten körbeülünk egy asztalt, és próbáljuk erősíteni azt a köteléket, ami az elmúlt négy–öt hónap alatt kialakult. Az sosem árt, ha tudjuk, kinek mi a baja, rossz napja volt-e, fáj a feje, költözködik… És akkor a vízben is sokkal jobban tudunk alkalmazkodni egymáshoz.

(H. L.)