A minigolf Ifjúsági Világbajnokság előtt

Magyarországon először, minden idők legnagyobb versenyzői részvétele mellett rendezik meg a sportág idei legrangosabb eseményét, a Minigolf Ifjúsági Világbajnokság. Az eseménynek augusztus 6.-9.-e között Újbudán, a Mérnök utcában taláható, összesen 36, filc- és eternit akadályból álló pálya ad otthont.

Ennek az eseménynek a sajtótájékoztatójára került sor Újbuda Önkormányzatában. A jelenleg Magyarországon még kevéssé ismert sportág előtt óriási perspektívák állnak. A minigolf talán az egyetlen olyan sportág, amely teljes értékűen művelhető bármely életkorban, különleges fizikai felkészültség nélkül. A minigolfot még a mozgáskorlátozottak is űzhetik. 

Mint ismeretes, Budapest egyetlen nemzetközi szabványoknak megfelelő, világverseny rendezésére alkalmas minigolf-pályáját nálunk, Újbudán, a Mérnök utcai Sporttelepen avatták fel 2007-ben. 

Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a kerület ilyen nívós sporteseménynek adhat otthont. Azt pedig, hogy valóban támogatja a sportágat, mi sem bizonyítja jobban, mint az a közelmúltban átadott minigolfpálya, amely a Törökugrató utcai Általános Iskolában avattak fel a közelmúltban. 

Annak érdekében, hogy hazánkban is népszerű és ismert legyen ez a sportág, Ada a VIVA TV műsorvezetője, és kedvese Timo is ütőt ragadott. A trénerük pedig Pálinkás Csaba minigolf Európa bajnoki ezüstérmes lett, aki nagy éremeséllyel indul a versenyen.

Kelemen Angelika - Újbuda TV (2008. 08. 01.)

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA