Föld napja verseny a Gellért-hegyen
Sport | 2013. április 26.
Főként a Tabáni Spartacus tagjainak komoly előzetes szervező és helyszíni munkája révén valósulhatott meg a verseny. A rendezvény fő szervezője Gyalog Zoltán, a Törökugrató Általános Iskola testnevelő tanára, a Tabáni Spartacus Tájfutó Szakosztályának vezető edzője volt. A versenyt Simicskó István, a sportért felelős államtitkár nyitotta meg.
16 újbudai iskola testnevelő tanárai hozták el diákjaikat erre a rendezvényre. 30-50 fős csapatok jöttek iskolánként, a felső tagozatosok voltak legnagyobb számban. A Gellért-hegy felső részének lankásabb területein futottak a résztvevők. A bátrabbak egyedül teljesítették a pályákat, a "félősebbeknek" lehetőségük volt párban futni.
Elsőként a melegítés zajlott, az erre a célra külön felépített pályákon, külön térképeken, ahol a diákok kipróbálhatták ismereteiket, barátkozhattak a térképpel, a tereppel. Közben óvodásoknak is készített kis programot a Spartacus edzője, Krasznai Orsi.
A látványosan felépített rajtban egyszerre 8 versenyző indulhatott 1-1 kategóriában. Ez - ilyen népszerűsítő versenyen újításként - az ún. pillangók alkalmazásával vált lehetővé. A pálya egy pontjától a néhány pontos kis kör után újra visszaért a versenyző erre a pontra, majd egy másik kis kör után ismét, és utána folytatódott a pálya további része. Ezek a kis körök az egyes versenyzőknek különböző sorrendben következtek, így azonos is volt a pálya (hiszen ugyanazok a pontok szerepelnek benne), meg nem is (a sorrend versenyzőnként más), így önállóan kellett megoldani a tájékozódási feladatot. Ez ebben a formában nem volt minden diáknak könnyű, de többségük megoldotta, és sikerrel teljesítette a pályákat.
A 7-8. osztályos fiúk pályája, a két pillangóval (1-6, 6-9), körbejárta a Citadellát.
A "terep" ezen a versenyen a Citadella körüli park volt, ahol a sok sétaút, bokrok, virágágyások segítették a tájékozódást, de maga a Citadella is mindenhonnan "mutatta magát".
A pont érintésének ellenőrzése a tájfutásban már hagyományosnak mondható módon, időmérő chippel (ún. dugókával) történt, amely kiolvasása után a verseny végeztével minden ponton megállapítható volt, mikor járt ott a versenyző, így a pontok érintése közötti részidők is láthatók voltak.
A verseny végén szép érmeket kaptak a győztesek, a 7-8. osztályos lánykategória győztese Simicskó István különdíját vehette át.
A 7-8. osztályos lányok (1. Nagy Viki, Szt. Margit Gimnázium) 5-6. osztályos fiúk (1. Buzás Benedek, Gárdonyi Ált. Iskola)
Végül valamennyi résztvevőnek volt esélye, hogy nyerjen a tombolán a sok sportajándék közül.