2/2: Óriásit lépett a Kelen SC a bennmaradás felé

A Kelen SC férfi NB III-as csapata zsinórban két - kapott gól nélküli - győzelmével alighanem bebiztosította következő idénybeli harmadosztályú tagságát. 

A közvetlen rivális Komárom, majd az élmezőnyhöz tartozó ETO Akadémia ellen is "hatpontos" találkozó várt a remek őszi idényt futó, de tavasszal nehezebb időket megélő Kelen SC-re az NB III Nyugati csoportjában.

 

A komáromiak ellen különösen fontos lett volna a győzelem a bennmaradás szempontjából, hiszen a mérkőzés előtt egy vendégsiker nagyon közel vihette volna a XI. kerületi gárdát a veszélyzónához.

 

Harmati Tamás együttese aztán győzelemmel abszolválta a kulcsmeccset: a korábbi magyar bajnok edző és szövetségi kapitány, Bozsik Péter vezette Komáromot a góllal és gólpasszal is jelentkező Lustyik Levente (a képen) vezetésével és Kalmár Adrián remek védéseinek is köszönhetően 2-0-ra verte a Hunyadi Mátyás úton.

 

Ezzel hat pontra távolodott el a már kiesést jelentő 17. pozíciótól.

 

Kelen SC - Komárom 2-0 (Kertai 10., Lustyik 89.)

 

Négy nappal később aztán a 4. helyen álló ETO Akadémia látogatott a Kelen SC Sporttelepre, azaz a papírforma nem a Harmati-csapat sikerét ígérte. Az újbudaiak azonban esélyeket borítva nagyszerű, 3-0-s győzelmet arattak, így nyolc ponttal elléptek a már kiesőhelyen álló Komáromtól, három fordulóval az idény vége előtt. A győriek ellen Simon, Borbély és Pintér talált a kapuba, utóbbi kettő a második félidőben.

 

A hátralévő fordulókban a Kelen SC egyszer játszik még otthon (május 22-én, a Pápa ellen), előtte Sopronba, utána pedig Tatabányára látogat majd. 

 

Kelen SC - ETO Akadémia 3-0 (Simon K. 18., Borbély B. 50., Pintér B. 63.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA