Diákolimpikonokat díjaztak

A XI. kerület 1993-ban a fővárosban elsőként kezdte el díjazni az egész éves munka alapján a városrész általános-, és középiskolásainak sportteljesítményét. A diákolimpiai játékok szervezése óta még nagyobb jelentősséggel bíró díjkiosztó ünnepséget az utóbbi években neves sportolók is megtisztelik, így idén a háromszoros szövetségi kapitány Mészöly Kálmán labdarúgóedző, Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, Bardi Gyöngyi EB bronzérmes röplabdázó, és Gergyely Gábor világbajnok asztaliteniszező is segédkezett a díjak átadásában.

Újbuda Önkormányzata a hamarosan a kerület tulajdonába kerülő Hauszmann Alajos utcai Sportcsarnokban jutalmazta meg a kerület kiváló ifjú sportolóit. A hónapokig folyó olimpiai versenyeken az asztalitenisztől kezdve a kosárlabdán keresztül egészen a grundbirkózásig szinte minden sportágban képviseltette magát a résztvevő 22 iskola. Az összesített eredmények alapján a legsikeresebb intézmények serleget vehettek át Molnár Gyula polgármestertől, de a mezőny legjobbjait egyénenként is kitüntették. A legtöbb trófea a legnépszerűbb iskolai sportágban, a labdarúgásban született, külön díjazták a kapusokat, csatárokat, gólkirályokat. A diákolimpiai játékok az oktatási intézmények minden korosztályát felöleli. A 2009/2010-es tanévben a középfokú intézmények diákjai 14-15 sportágban 1400-1500 fővel versenyeztek. Az általános iskolások 16-18 sportágban, négy korcsoportban 80-90 napon át 4300-4500 fővel vettek részt a megmérettetéseken. A díjkiosztó ünnepségen 200 diák képviselte az iskolákat, de összesen 600 oklevél került a versenyeken résztvevő tanulókhoz. Az egyre növekvő sportolási igényt látva Újbuda képviselő-testülete május 20-i ülésén kinyilvánította szándékát az ingatlan megvásárlásával kapcsolatban. Így a közbeszerzési eljárást követően az önkormányzat már ez év augusztusában megvásárolhatja a Budapesti Műszaki Egyetemtől a Hauszmann Alajos utcai sporttelepet.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA