Egyetemista futóversenyt rendeztek az ELTE körül
A 25 éves jubileum miatt a szokottnál is magasabbra tették a lécet az 5vös 5km szervezői, így az ELTE Sport hét egyik legsokoldalúbb rendezvényeként változatos programok színe-java várta a mozgásra vágyókat. Szeptember 25-én a nemzetközi szinten mind nagyobb hírnevet szerző ELTE Cheerleader pom-pom lányai "melegítették be" az indulókat, majd aerobic-al mozgatták át a tömeget. A szervezők az idei év versenykiírásában a középiskolásokat is célközönségül választották, de a futók közül ezúttal sem hiányozhattak a sportoló hírességek. Rajthoz állt többek között Szuper Levente jégkorongos, és Martinek János öttusázó, de Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is felhúzta a "nyúlcipőt", hogy felvegye a versenyt a fürge egyetemistákkal.