Mozgás, játék, öröm és több mint 200 gyermek a Téli Ovi Olimpián - fotók
A délelőtti, két turnusban lezajlott eseményt egyaránt Simon Károly, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg, aki köszöntötte a gyerekeket, az óvónőket és a szülőket, majd sportszerű versenyzést kívánt minden résztvevőnek.
A kicsiknek nyolc játékos feladatot kellett teljesíteniük: futás, célba dobás, egyensúlyfejlesztő ügyességi pályák és csapatkoordinációt igénylő állomások színesítették a programot. A csoportokat 2–3 óvónő kísérte, ők segítették és biztatták a gyerekeket a feladatok során.
A hangulat végig felszabadult és vidám volt, a pályákon mosolygós, lelkes óvodások versenyeztek egymással – és leginkább önmagukkal. Az esemény végén minden résztvevő ajándékot kapott, nemcsak a gyerekek, hanem a kísérők is, ezzel is megköszönve a munkájukat és részvételüket.
A téli Ovi Olimpia ismét bebizonyította, hogy a sport és a mozgás öröme már egészen fiatal korban is közösségformáló erejű – Újbuda óvodásai pedig újra nagyszerűen helytálltak.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
