Jótékonysági focitorna a Sport11-ben - 28. alkalommal játszottak nemes célért

Immáron 28. alkalommal került megrendezésre a jótékonysági focitorna a Sport 11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban.

A cégeknek szervezett programot a koronavírus-járvány óta most élesztették újra először, az esemény célja, hogy anyagilag támogassák a különböző alapítványokat.

 

- Szeretjük váltogatni, hogy melyik évben kit támogatunk, mindig más szervezetnek próbálunk segíteni. Viszont vannak állandó támogatottak is, például a Siketek Sport Klubja és a Vakok Állami Intézete, velük már nagyon régóta együtt dolgozunk – mondta az esemény szervezője, Fulajtár József.

 

A rendezvényen dr. László Imre, Újbuda polgármestere is köszönetet mondott az összegyűlt, adakozó csapatoknak. Rövid köszöntőjében kiemelte, hihetetlen nagy öröm számára látni, hogy milyen sokan képesek önzetlenül adakozni.

 

Idén, a rendezvénynek köszönhetően a Siketek Sport Klubja és a Vakok Állami Intézete mellett a Bliss Alapítvány, valamint a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója részesült jelentős támogatásban. (Forrás és fotók: Újbuda Média)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA