Jön az első Újbuda Streetball Fesztivál - részletek és jelentkezés itt!

Május 7-én, szombaton kerül első alkalommal megrendezésre az Újbuda Streetball Fesztivál - elsőként Gazdagréten és 4 korosztályban játszhatnak a résztvevők. A nevezés ingyenes!

A május 7-i rendezvény a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kaptár Ifjúsági Klub és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. szervezésében valósul meg, az esemény fővédnökei pedig Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő

 

- A májusi eseménysorozat kétéves tervezés után valósul meg – mondta az esemény kapcsán Keller Zsolt képviselő és ötletgazda, aki korábban maga is versenyszerűen kosarazott, a mai napig játszik, és megválasztása óta szerette volna az utcai kosárlabdát, egyúttal a városrészt bekapcsolni Újbuda sportéletébe.

 

Eredetileg a Gazdagréti Közösségi Házzal közösen, közvetlen lakókörnyezetükben tervezték a fesztivált, időközben azonban kerületi szintű streetball-bajnoksággá nőtte ki magát, amelyet a jövőben évente szeretnének megrendezni. A viadal Gazdagrét (május 7.) mellett Őrmezőn (május 22.) és a Bikás parkban (május 29.) zajlik majd, a 3+1 fős csapatokban legalább egy játékosnak újbudai lakosnak kell lennie.

 

Egyéb feltétel nincs, a részvétel díjtalan, nevezni a gkh@ujbuda.hu e-mail címre elküldött kitöltött jelentkezési lappal lehet, ez az esemény Facebook-oldaláról, illetve innen tölthető le.

 

A streetball gyökerei a ’80-as évek amerikai metropoliszaiba nyúlnak vissza. A sportág indulása óta a tömegek játéka, bárki beszállhat, hiszen nincsenek bonyolult szabályai, a cél a mozgás élvezete, a szórakozás, az egészségmegőrzés és a közösségi élmény. Magyarországon 1993-ban rendeztek először utcai kosárlabda-bajnokságot.


 

A versenysorozat helyszínei, időpontjai:

 

1. helyszín: Gazdagrét Időpont: 2022.05.07., 09:30 (helyszíni regisztráció 9 órától)

  

Nevezési határidő: 2022.05.04., 12:00

  

2. helyszín: Őrmező Időpont: 2022.05.22., 09:30 (helyszíni regisztráció 9 órától)

  

Nevezési határidő: 2022.05.18., 12:00

  

3. helyszín: Bikás park Időpont: 2022.05.29., 09:30 (helyszíni regisztráció 9 órától)

  

Nevezési határidő: 2022.05.25., 12:00 

 

 

Korosztályok/kategóriák kategória:

  

I. kategória: 2007-2008-as születésűek

 

II. kategória: 2005-2006-os születésűek

 

III. kategória: 1983-2004-es születésűek

 

IV. kategória: Senior (a pályán tartózkodó csapat összéletkora minimum 120 év)

 

Nevezés

 

Azon csapatok esetében, ahol minimum 1 fő igazolhatóan (lakcímkártya) újbudai lakos, a nevezés díjtalan. Azon csapatok esetében, amelyeknél egyik tag sem rendelkezik újbudai lakcímmel, a csapatnevezési díj br. 4000 forint, mely az esemény napján, a helyszíni regisztrációkor, készpénzben fizetendő. A nevezés feltétele a gkh@ujbuda.hu email címre elküldött, kitöltött jelentkezési lap, mely a dokumentumok közül letölthető. A lakcímkártyáról természetesen nem lehet és nem is kell másolatot készíteni az adatvédelmi szabályokra tekintettel, így elég, ha bemutatják a szervezőknek.

  

A torna lebonyolítási rendje

 

A nevezett csapatok számától függően csoportmérkőzések (körmérkőzés), és/vagy kieséses rendszerben.

 

Játékidő

 

Minden mérkőzés 12 perc vagy 21 pontig tart (ez változhat a nevezett csapatok számától)

  

Díjazás

 

A kategóriák 1-3. helyezettjei érem, ill. oklevél díjazásban részesülnek

  

Egyéb tudnivalók

 

A mérkőzések a Streetball szabályai szerint kerülnek lejátszásra. Csapatlétszám: 3 + 1 fő. Csak olyan versenyző vehet részt, aki a 2021/22-es bajnoki évadban nem szerepelt NB I; NB I/B; valamint az NB II-es bajnokságban. A mérkőzésekre labdát, asztalszemélyzetet és játékvezetőt biztosítunk (1-1 fő). A csapattagok lehetőség szerint azonos színű mezben lépjenek pályára, megkülönböztető mezt biztosítunk.

 

Túlkoros versenyző játéka esetén a csapat eredményeit semmisnek tekintjük. Valamennyi korosztályban vegyes (fiú-lány) csapatok is indulhatnak. Minden egyéb felmerülő kérdésnél a versenybizottság dönt a versenykiírás, illetve a streetball szabályait figyelembe véve. A helyszínen orvosi ügyeletet biztosítunk, de mindenki saját felelősségére sportol.

 

A rendezvény alatt dobóversenyre is sor kerül. 1 fő 1 csapatba nevezhet, átjátszásra más csapatba nincs lehetőség. A nevezés feltétele: csapatonként 1 újbudai lakost szerepeltetni kell.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA