Játék és örömsport: A kilencedik Téli Oviolimpiát rendezték meg

December 5-én immáron kilencedik alkalommal rendezte meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a nagy népszerűségnek örvendő Téli Oviolimpiát, a helyszín az előző évekhez hasonlóan ezúttal is a megújult Gabányi László Sportcsarnok volt.

A XI. kerület immáron hagyományosnak mondató, ezúttal is Mikulás napja előtt tartott sportesemény iránt idén is nagy volt az érdeklődés, hiszen a váltóversenyeken 110 nagycsoportos óvodás vett részt, összesen 11 újbudai intézmény képviseltette magát, egyenként 10 gyermekkel. A versenyeket idén is két turnusban rendezték meg a nagy létszám miatt.

 

A rendezvény célja a sport népszerűsítésén túl idén is az volt, hogy megtanulhassák a gyerekek, milyen jó együtt, közösen, akár párban, akár csapatként mozogni, a sport szeretete és az összetartozás ereje jelentette ezúttal is az igazi mottót. A Gabányi László Sportcsarnokot ismét betöltötte a barátságos versengés örömének és a hangos szurkolásnak a zsivaja, a gyerekkacagás és az apró lábak dobogásának visszhangja.

 

Az esemény elsősorban a játékról, a játékosságról, mintsem a versenyről szólt, ezt jól tükrözik a különböző feladatok is: a nagycsoportos lányok és fiúk bóják között szlalomoztak, futottak kosárlabdával a kézben és anélkül, tollasütővel és pingponglabdával, de a gyerekek összemérték ügyességüket párban, lufival a fejük között, illetve sassésztak is a bóják között, mellett. A versenyeket követően pedig a közös "jégtánc" és a vonatozás sem maradt el.

 

A résztvevőket Dr. László Imre, Újbuda polgármestere köszöntötte.

 

- Nagy szeretettel köszöntök mindenkit ebben a csodálatos sportcsarnokban.

A verseny, a vetélkedés az a nemes küzdelem, ahol képességeitek és tudásotokat be lehet bizonyítani. Ahol győzni is tudtok, de a sporthoz nem csak a győzelem tartozik hozzá, az igazi sportember azt is el tudja viselni, ha más jobb nála.

 

Én azt kívánom nektek, hogy érezzétek magatokat nagyon jól, és kívánom, hogy később közületek többeknek legyen meg a lehetősége, hogy örömet okozzon nekünk a teljesítményével - szólt a gyerekekhez és a megjelent tanárokhoz Újbuda első embere.

 

 

A Téli Oviolimpia végén ajándékcsomagot is kaptak a gyerekek, illetve a nevelők is - idén müzli, póló, labda, kifestő, mandarin, valamint törölköző és kulacs is volt a meglepetések között. (Fotók: Újbuda Média)

 

A 2019-es Téli Oviolimpián az alábbi intézmények vettek részt:

 

Gazdagréti Aranykapu Óvoda

 

Lágymányosi Csicsergő Óvoda

 

Szentimrevárosi Óvoda

 

Dél-Kelenföldi Lecke utca Óvoda

 

Albertfalvi Pajkos Óvoda

 

Sasadi Óvoda

 

Gazdaréti Óvoda Székhely

 

Lágymányosi Nyitnikék Óvoda

 

Észak-Kelenföldi Óvoda, Napraforgó telephely

 

Szentimrevárosi Óvoda, Alsóhely utcai telephely

 

Észak-Kelenföldi Keveháza utcai Óvoda telephely

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA