Hoki-vb: Megvan a végleges keret, hét MAC-játékos utazik

Kialakult a nurszultani divízió I/A világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott 23 fős kerete. A MAC-Újbuda együttesét heten képviselhetik a tornán. 

A magyar szövetség (MJSZ) hétfői tájékoztatása szerint Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány egy csatárt és egy hátvédet hagyott ki az utolsó keretszűkítéskor, Garát Zsombornak és Miskolczi Márknak megköszönve az elmúlt hetek munkáját. Így már csak azt kell eldönteni, hogy a három kapus közül melyik kettőt nevezik be, és ki lesz a vésztartalék.

 

A keretet jelenleg három kapus, hét hátvéd és 13 csatár alkotja. Öt magyar klub ad játékost a névsorba, ketten német, egy hokis pedig svéd csapatban szerepel. Heten vannak a MAC-Újbudából, hatan a Fehérvár AV19-ből, négyen a DVTK Jegesmedvékből, ketten az UTE-ból és egy-egy játékos az Erste Liga-bajnok FTC-ből került be.

 

A válogatott legidősebb tagja a 35 éves Vas János, a legfiatalabb pedig a 22 éves Stipsicz Bence. A hátvéd Szabó Dániel és Macaulay Scott az első világbajnokságán szerepelhet. A keretből 18-an voltak ott a tavalyi vb-n is, és 15 játékosnak van A-csoportos tapasztalata. Tizenketten voltak ott a feljutást 2015-ben Krakkóban kivívó együttesben, Benk András és Vas János pedig a 2008-as „szapporói csodának” is részese volt.

 

A nemzeti együttes – két nap pihenő után – szerdán utazik el Kazahsztánba, ahol április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfele. Az első ellenfél jövő hétfőn Dél-Korea lesz, a vb első két helyezettje játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be. (MTI / sport.ujbuda.hu)

 

A magyar férfi jégkorong-válogatott vb-kerete

 

Kapusok: Bálizs Bence (MAC-Újbuda), Rajna Miklós (MAC-Újbuda), Vay Ádám (DVTK Jegesmedvék)

 

Hátvédek: Macaulay Scott (MAC-Újbuda), Pozsgai Tamás (MAC-Újbuda), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Tölzer Löwen, német)

 

Csatárok: Bartalis István (Schwenningen, német), Benk András (UTE), Bodó Christopher (MAC-Újbuda), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Timra, svéd), Hári János (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (MAC-Újbuda), Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Sofron István (Fehérvár AV19), Terbócs István (MAC-Újbuda), Vas János (DVTK Jegesmedvék)

 

A magyar válogatott vb-programja:

 

Április 29., hétfő, 08:30: Magyarország–Dél-Korea

 

Április 30., kedd, 15:30: Fehéroroszország–Magyarország

 

Május 2., csütörtök, 08:30: Litvánia–Magyarország

 

Május 3., péntek, 15:30: Magyarország–Szlovénia

 

Május 5., vasárnap, 15:30: Kazahsztán–Magyarország

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA