Elindult a Múltidéző Klub a Sport11-ben: Hogyan éltek Kána faluban?

Április 9-én indult el a Sport11-ben a Múltidéző Klub rendezvény-sorozata, amely a Budapesti Történeti Múzeummal együttműködve egy-egy érdekes középkori régészeti leletegyüttest, történelmi emlékhelyet mutat be.

Az első alkalommal a XI. kerületi sportkomplexumnak otthont adó Kőérberek területén feltárt Árpád-kori Kána falu történetébe nyerhettek bepillantást a résztvevők. A vetítéssel egybekötött előadás bemutatta az ásatások során feltárt gazdag leletegyüttest, érdekes történeteket az ásatási munkáról, a leletek feltárás utáni sorsáról. De a vendégek azt is megismerhették, hogy hogyan is élhettek az 1200-as évek elején Kána falu lakói.

 

Az előadó, Terei György ásatásvezető régész, a Középkori főosztály vezetője színes, saját élményekkel és kutatási tapasztalatokkal fűszerezett beszámolója igencsak aktívvá tette a közönséget is. Sok kérdés merült fel, amelyekre az előadás végén választ is kaptak az érdeklődők.

 

A Múltidéző Klub következő előadására május 14-én szombaton, 16 órakor kerül sor a Sport11 II. emeleti előadótermében. A téma ezúttal Dél-Buda Árpád-kori települései; vajon mi volt itt és hogyan éltek a mai XI. és XXII. kerület területén a Tatárjárás előtti időkben? Az előadó ezúttal is Terei György régész lesz.

 

A Budapesti Történeti Múzeum több mint egy évszázada kutatja a főváros régészeti emlékeit, ennek ellenére még mindig kevés információval rendelkeznek a Budapest területén fekvő Árpád-kori falvakról. Ott, ahol ma magas toronyházak, logisztikai központok állnak, egykoron egy-egy falusias település volt.

 

A Múltidéző Klubban, a vetítettképes előadásban egy összefoglaló hallható a Dél-Budán található települések kutatásainak régebbi és legújabb eredményeiről. Lesz szó többek között Csőtről, Kocsoláról, Sasadról vagy Tétényről. Az ismeretek különbözőek, van olyan lelőhely, amelyiket majdnem teljesen feltártak gazdag leletanyaggal, és van olyan is, amelyről alig rendelkeznek ismerettel. Az előadás a jelenlegi kutatási állapotot mutatja be, hiszen bármikor lehet olyan feltárás, vagy régészeti megfigyelés, ami ha nem is változtatja meg teljesen az eddigi ismereteket, de újabb adatokkal szolgál.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA