Egy újbudai példakép, aki a cápáktól távol marad, de a tenger a szerelme - interjú dr. Varga Emesével

Események | 2026. február 19.

Nem mindennapi utat járt be az immáron 13 éve Újbudán élő Dr. Varga Emese: jogászként és édesanyaként, közel negyvenévesen döntött úgy, hogy versenyszerűen kezd el foglalkozni a világ egyik legkeményebb állóképességi sportjával, a nyílt tengeri úszással. Azóta rangos nemzetközi versenyeken állt rajthoz Dubaitól Görögországig, és már egy 33,3 kilométeres ultraswim teljesítését is maga mögött tudhatja. Interjúnkban arról beszélt, mi motiválta a "pályamódosításra", milyen mentális és fizikai kihívásokkal jár a tengeri úszás, és hogyan lehet család és hivatás mellett is extrém sportcélokat megvalósítani. Interjú.

Semmiképpen sem szokványos az Ön sportolói múltja abból a szempontból, hogy viszonylag későn, 2021-ben kezdett el versenyszerűen úszni, és annak is talán az egyik, ha nem a legkeményebb válfaját, a tengeri nyíltvízi úszást választotta. Miért érezte úgy, hogy bele kell vágnia, hogy kicsit fel kell forgatnia az addigi életét? 38–39 évesen mi motiválta akkor?

- Szerencsémre sok évet eltöltöttem már az úszással gyerekkoromban is: Veszprémben úsztam, ahol volt szerencsém a mára már nyíltvízi sztáredzőként ismert Szokolai Laci „bácsinál” úszni évekig. Az úszástudásom, a monotóniatűrésem, a kötelességtudat ekkor lett igazán megalapozva. A rendszeres, edzésszintű úszás háttérbe szorult, amikor az egyetemi felvételi közeledtével a tanulás különösen sok időt igényelt. Évek teltek el különböző, elsősorban állóképességi sportokkal: évekig wakeboardoztam, snowboardoztam, emellett éveken át olyannyira szerettem a futást, hogy valamennyi városi futóversenyen is elindultam, 5-10 km távokon. A Balaton-átúszás sokszor volt nyári program, hiszen eredetileg „balatoni lány” vagyok. A kisfiam születése után kíméletesen kívántam visszatérni a sporthoz, és ekkor döntöttem úgy, hogy újra lemegyek az uszodába. Éreztem, hogy az uszoda sajátos zaja, a klóros víz „illata”, a csend a víz alatt nekem otthonos érzés maradt, így elkezdtem abszolút edzésterv nélkül, csak a magam örömére úszni.

Egy hazai nyíltvízi verseny (Gyékényes) – úszni a napsütésben, a természetben – adta meg azt az élményt, ami után határozottan elkezdtem kutatni, merre rendeznek nyíltvízi versenyeket amatőröknek. Egészen hamar ezután kötöttem ki, és vágtam bele az Oceanman versenysorozat egyes állomásainak teljesítésébe, amely azóta is a kedvencem: Dubai, Olaszország, Görögország… kezdetben az 5 km-es, majd a 10 km-es távokon.

Felnőttként hosszútávú állóképességi sportot űzni ideális. Nem elsősorban versenyzési ambícióból, hanem azért, mert a mindennapi rohanás, a munka és a folyamatos mentális terhelés mellett olyan vitalitást ad, amely megtanít energiát beosztani, tempót tartani és krízishelyzetben higgadtnak maradni – ezek pedig a mindennapi munkában és az élet más területein is kulcskompetenciák. Az állóképesség számomra ma már nemcsak fizikai képesség, hanem életstratégia.

A vízhez gyermekkora óta kötődik, de a tengeri nyíltvízi úszás az egyik legösszetettebb és legkeményebb, kiemelkedő állóképességet megkövetelő sport, amely nem olyan kontrollált környezetben zajlik, mint egy medencei úszás. Mennyiben más a felkészülés, mint egy „hagyományos” úszó esetében? Mik a speciális követelmények, körülmények, módszerek már az edzések során is?

- Az edzések 90 százaléka medencében, úgymond steril körülmények között zajlik, de tény, hogy elengedhetetlen a versenyekre nyílt vízben, elsősorban tengerben is készülni.

Talán a legszembetűnőbb különbség a szenior medencés versenyzőkhöz képest, hogy mennyiségben többet úszom, ez tény, hiszen nekem a hosszú távú állóképességet kell biztosítanom. A pár száz méteres versenyeken szerintem az utolsó helyen végeznék.

Gyakran hiszik azt, hogy én edzésenként azt a mennyiséget egyben úszom le, miközben nekem ugyanúgy rendkívül változatos feladatok színesítik az edzéseimet, mint a medencés versenyzőknek (akár sprintek vagy 10×400 m az egyik feladat, hátúszás vagy deszkával lábtempózás). A mennyiség nem minden: fontos az úszástechnika. Az apró hibák is eszméletlen sok energiaveszteséget okozhatnak, főleg hosszú távon, illetve fontosak a szárazföldi edzések is, amelyekkel elsősorban a törzs- és karizomzatot kell tovább erősítenem, aminek a tengerben úszva különösen nagy jelentősége van. A tengeri edzéseken lehet igazán megtanulni a különböző irányú, méretű hullámokat „kezelni”, a sós víz adta diszkomfortot és a mélységet megszokni, valamint a tájékozódást elsajátítani.

Szokták mondani, hogy ez egy valóban extrém állóképességi sport, amely sokkal nehezebb, mint a medencés úszás, és fizikailag, illetve mentálisan is komoly kihívást jelent. Ráadásul kicsit a természettel való „küzdelem” is egyben. Fejben hogyan kell felkészülni?

- Nyilván szükséges egy alap tengerbeli vízbiztonság-érzés. Nagyon sok medencés úszó, akiket csodálok a medencés eredményeikért, mondta nekem, hogy el sem tudja képzelni, hogy tengerben, maga alatt a látható vagy éppen nem látható mélységgel akár 1 km-t ússzon. Szerencsés vagyok, hogy gyerekkoromtól kezdve nyaranta viszonylag sok időt tölthettem tengernél, és nekem a tenger nemcsak egy ismert közeg, hanem a kezdetektől szerelem – ahogyan a tengerbiológia tudománya is. Mi a tengerben vendégek vagyunk, a természetet maximálisan tisztelni kell, fel kell készülni a medúzákkal és egyéb élőlényekkel való találkozásra.

Kedvenc állataim a cápák, rengeteget tanultam már róluk, de tény, hogy sem edzés, sem verseny során nem szeretném, ha az elméletben elsajátított túlélőismereteimet élesben kellene gyakorolnom; maradnék inkább távoli csodálójuk.

El tudná mondani, mi a legvonzóbb, legizgalmasabb a tengeri nyíltvízi úszásban? És van-e esetleg árnyoldala? Korábban úgy fogalmazott, hogy ez egy meglehetősen magányos sport.

- Számomra a legvonzóbb és legizgalmasabb a tengeri úszásban az, hogy felkészültnek kell lenni az adott időjárásra, reálisan, ésszel felmérni a körülményeket, és az a fókusz, kontroll, amelynek az állapotába az ember akkor jut, amikor egyszerre kell a körülmények ellenére nyugodtnak maradni, beosztani az erőt, mégis kihajtani a testből a maximumot. Természetesen mindig ragyogó napsütésben, nyugodt vízben lenne komfortos versenyezni, nekem mégis izgalmas, hogy a versenyek 99 százalékában viszonylag nagy hullámokban úszunk. Egészen ritka, évente eddig legfeljebb egy verseny volt, amikor nyugodtabb volt a tenger. Erre felkészülni egyrészt a tengerben végzett edzésekkel, de leginkább versenyről versenyre, okulva, tapasztalva, rengeteg vizet nyelve, egyre magabiztosabbá válva lehet.

Minden versenyen van az a pár másodperc, amikor a hullámok már átcsapnak felettem, és bárhogy vennék levegőt, mindig csak nyelem a vizet, ilyenkor megkérdezem magamtól: „Mégis mit keresek itt?” De ez mindig csak egy pillanat. Sokszor teljesen szétszakad a mezőny, és kilométereken keresztül az ember tényleg teljesen magányosan úszik a haragos tengerben. A maradék pillanatokban – bármilyen patetikusan is hangzik – hálát érzek.

Őszintén: árnyoldala számomra nincs ennek a sportnak. A monoton, magányos medencés edzéseken is mindig velem van a tenger; korábbi és következő versenyeket képzelek magam elé. A kitartásnak mindig felül kell írnia a pillanatnyi motiváltságot.

A nyíltvízi úszás itthon Risztov Éva, majd Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid révén lett leginkább ismert. De nagyjából mennyien űzik itthon ezt a valóban embert próbáló sportágat? Eltekintve attól persze, hogy milyen népszerű például a Balaton-átúszás.

- A felsorolt nyíltvízi kiválóságok valamennyien abszolút példaképeim, de aki számomra a magyar nyíltvízi úszás alfája és ómegája, az Mányoki Attila, aki világviszonylatban az élvonalba tartozik. Az általa teljesített távok jellemzően 20–50+ kilométeres nyílt tengeri és csatornaátúszások, gyakran hideg vízben és nehéz áramlási viszonyok között; a teljesítménye szinte felfoghatatlan. Elmondható, hogy Magyarországon – az elit nyíltvízi válogatottat leszámítva – amatőrként szerintem nagyon kevesen úszunk hosszabb távokat tengerben. Ez időigényes sport, anyagilag is megterhelő azoknak, akik például nem olyan szerencsések, mint én, hogy évek óta támogatók állnak mögöttük. Tenger nélküli országként pedig nem alap a szükséges vízbiztonság, ami elengedhetetlen. Az a mentalitás pedig, amit ez a sport igényel, azt gondolom, ritka; talán a triatlonosok hasonlók, akik ilyen tudatossággal töltenek el ennyi időt monoton, állóképességi edzésekkel.

Melyik eddigi eredményére, versenyére a legbüszkébb, és miért?

- Nehéz kérdés. Valamelyik versenyemre azért vagyok büszke, mert a legnagyobb hullámokban úsztam; van, amelyikre azért, mert egyéni csúcsot úsztam.

Valamennyi 10 km-es versenyemre is nagyon büszke vagyok, de talán a legbüszkébb a 2025-ös „33.3 Ultraswim” elnevezésű verseny teljesítésére vagyok, amely összesen 33,3 km-es táv volt, négy napra osztva, gyönyörű görög szigetek körül úszva, 24 ország úszóival, első magyarként teljesítve.

Erre a versenyre idén is van szerencsém visszatérni, és szeretnék még jobb teljesítményt nyújtani.

Édesanyaként, jogi munkája mellett kell edzenie, versenyeznie, tulajdonképpen két életet élnie. Hogyan lehet erre elegendő időt, energiát és kitartást találni? Mik a fő összetevők?

- Ami nélkül nem menne, az a család támogatása és a magam következetes időbeosztása, hiszen heti kb. 15–17 órát edzem. Mindenki a maga idejét osztja be, és maga felel azért, hogy mire szán időt feltöltődésként: ki sorozatmaratonokat tart vagy plázákban vásárol órákon át, én akkor épp úszom. Mostanra fizikailag és mentálisan is maximálisan terhelhető vagyok, ebből csakis profitálok a mindennapokban. Hiszek a minőségi együtt töltött időben a mennyiség helyett. A kisfiam számomra a legfontosabb a világon. A sport adta mentalitás és vitalitás erőt és egyben nyugalmat ad a mindennapokban, segít a fókuszt az igazán lényeges dolgokra irányítani, megélni a pillanatokat, nem panaszkodni, igazán hálásnak lenni a legapróbb dolgokért is. Minden anyának ezt kívánnám.

A családja, a gyermeke hogyan reagált először, amikor belevágott a versenyszerű sportolásba?

- A szüleimnek én 45 évesen is a gyerekük vagyok, tehát természetes, hogy ők mindig aggódnak, amikor utazom, sokat repülök, idegen országokban önállóan jövök-megyek, a tengerről nem is beszélve. Azt gondolom, hogy az első pillanattól nyilvánvaló mind a családomnak, mind a gyermekemnek, hogy ezek az edzések és a versenyek nem elvesznek, hanem csakis hozzáadnak mindannyiunk életéhez – utalnék itt a már említett mentális és fizikai terhelhetőségre. Az érmeket együtt csodáljuk, hiszen ezek és a helyezések csak a „bónusz”. A kisfiam már magabiztosan úszik a tengerben is, akár 6-7 méter mélységgel maga alatt; nekem ez nagy boldogság.

Ha tanácsot kellene adnia egy olyan embernek, aki talán épp a zsúfolt hétköznapok és az egyéb teendők miatt nem mer belevágni abba, hogy komolyabban sportoljon, mit mondana?

- Nem könnyű erre válaszolni, mert – ahogy mondtam – én azért a szerencsésebbek helyzetében vagyok a családom segítségével. Ez mindenképpen fejben dől el elsősorban.

Ha valaki a hobbi szinten már túlmutató, amatőr versenysportba szeretne belevágni, és a mozgás szeretete, egy alapállóképesség és mentalitás már adott, de a zsúfolt hétköznapok miatt kétségei vannak, akkor tudatos tervezésre van szüksége. Felnőttként, családdal és munka mellett ehhez nagyon racionálisan kell állni, még ha nem is minden álmunkat valósíthatjuk meg így (nekem álmom lenne triatlonozni, de a vágyott szinten sem anyagilag, sem időben nem fér bele, pillanatnyilag). Le kell ülni, pontosan kiszámolni, mikor mennyit lehet edzeni, milyen költséggel jár (fontos!), nemcsak edzeni, hanem versenyezni is, mit „áldozunk be” érte. Mindenkit bíztatok arra, hogy nagyot álmodjon, ugyanakkor két lábbal a földön kell maradni, reálisan tervezni.

Azt viszont hangsúlyozom, hogy felnőttként amatőr versenysportolni - az egészséges fizikum mellett - olyan mentális előnyt ad az életben másokhoz képest, amiért érdemes azt az időbeosztást még egyszer átgondolni – hátha mégiscsak belefér ;)

13 éve él Újbudán. A kerület sportolási lehetőségei mennyiben tudnak hozzájárulni az eredményes felkészüléshez?

- Újbudán én legszívesebben a Gazdagréti tanuszodát használom edzésekre, hiszen percekre lakunk tőle, és a megfelelő idősávokat kitapasztalva nagyon ideális körülmények között lehet edzeni, még a létesítményt leggyakrabban használó iskolások mellett is.