Aranyvasárnap: Gulyás Michelle világcsúccsal lett olimpiai bajnok öttusában

Gulyás Michelle parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a kombinált számban jelentősen előre lépve negyedik lett a párizsi olimpia öttusaversenyén.

Gulyás Michelle Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után nyert Magyarországnak aranyat öttusában, egyben a sportág tizedik ötkarikás diadalát aratta.

 

A csütörtöki körvívás az Észak-párizsi Arénában Gulyásnak sikerült kiemelkedően, 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel a második helyen végzett. Guzi Blanka 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett, ami az ő esetében elég jó eredmények számít, mivel a vívás nem erős száma. A júniusi világbajnokságon, amelyen ezüstérmet nyert, 17/18-cal zárt a pástokon.

 

A 36 fős mezőny két 18 fős csoportban küzdött az elődöntőben, mindegyikből az első kilenc hely ért továbbjutást. A magyarok a B-csoportban együtt szerepeltek szombaton, amikor a verseny már a Versailles-i kastély parkjában, gyönyörű környezetben zajlott, és magabiztosan jutottak tovább.

 

A vasárnapi döntőt Gulyás a második, Guzi a 17. helyről kezdte a vívóeredménye alapján. A 18-as fináléban az utolsó pillanatban változás történt, a címvédő brit Kate French betegség miatt visszalépett, helyére a német Annika Zillekens került. Ő volt három éve - még Annika Schleu néven -, aki nyert helyzetből vesztette el az esélyét a győzelemre, mert nem bírt a lovával. A lovaspályán akkor történtek - az edzője durva beavatkozása - erős lökést adtak ahhoz, hogy ezt a számot végül kivegyék a sportágból. Most búcsúzik az öttusa ettől a látványos számától, a későbbiekben akadályverseny lesz a lovaglás helyén.

 

A versailles-i versenyközpontban - ahol korábban a lovasok szerepeltek - 16 ezer néző befogadására alkalmas lelátókat építettek, amelyek ezúttal is szinte teljesen megteltek. A homokos talajú pályán tíz akadályt állítottak fel, a két kettessel 12 erőkifejtést kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek.

 

A vívás eredménye alapján fordított sorrendben kerültek sorra a döntősök. Guzi másodikként lovagolt a pályára és a 63 másodperces szintidőn belül hibátlanul ment végig. Gulyás utolsó előttiként következett, és szintén koncentrált teljesítménnyel ő is hibátlanul ment végig. Boldogan lökte magasba a karját, nagyon megkönnyebbült az után, hogy a világbajnokságon nulla pontos lovagláson úszott el a jó szereplése. Lováról leszállva boldogan ölelkezett össze Balaska Zsolt lovasedzővel.

 

Nem volt nagy szórás a lovaglásban, többnyire jó eredmények születtek, a spanyol Laura Heredia azonban "kiszállt" a versenyből, mert ellenszegülések miatt pont nélkül maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a hazaiak egyik versenyzője, Marie Oteiza, aki rögtön az elején átbukott az akadályon, miután lova hirtelen megtorpant. Gulyás Michelle, az UTE 23 éves versenyzője, aki három éve 12. volt Tokióban, bónuszvívásban nem szerzett pontot, majd a 25 méteres mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban 2:12.44 perccel a negyedik időt érte el.  A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futást a második helyről kezdhette.

 

Az élen álló francia Elodie Clouvellel szemben 13 másodperc volt a hátránya, a mögötte következő, idei világbajnok dél-koreai Szong Szungmin 18-ra volt tőle. A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes magyar versenyző elbírta a nagy nyomást és azt, hogy mintegy tizenötezren Clouvelnek szurkolnak. A francia bennragadt az első lövészetben, Gulyás az élre állt, és aztán már ott is maradt. Minden sorozata jó volt, végül nagy fölénnyel futott a célba, miközben a közönség állva, vastapssal buzdította a versenyzőket. Gulyás emlékezetes versenyzéssel óriási győzelmet aratott. Az összetett számban 11:10.01 perccel a hetedik időt érte el.

 

A 25 éves Guzi Blanka, a DVTK öttusázója a páston nem nyert asszót bónuszban, majd 2:16.25 perccel hetedik lett úszásban. A kombinált számnak a 12. helyről vágott neki, 35 másodpercre a dobogótól és végül alig maradt el tőle. Nagyon nagy tempóban futott, kiválóan lőtt és sorra hagyta le ellenfeleit. Csak Gulyást, az ezüstérmes Clouvelt és a harmadikként végző Szongot nem tudta befogni. A kombinált számot 10:45.48 perces eredménnyel megnyerte.

 

Az 1461 pontos világrekorddal győztes Gulyás Michelle a magyar küldöttség 19. és egyben utolsó érmét szerezte a párizsi olimpián.

 

Párizsi olimpia, öttusa, női verseny:

 

Olimpiai bajnok: GULYÁS MICHELLE - 1461 pont

2. Elodie Clouvel (Franciaország) - 1452

3. Szong Szunmin (Koreai Köztársaság) 1441

4. Guzi Blanka - 1433

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA