Teljes csapattal más lehetett volna: Varga Dániel az OSC BL-szerepléséről

Mint ismeretes, nagy csatában, de végül lemaradt a vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájáról az OSC-Újbuda. Varga Dániel vezetőedző értékelte a Nyéki Imre Uszodában lezajlott selejtezőtornát.

Az újbudaiak három győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel zárták a selejtezőt, így végül nem ugorhattak medencébe a playoffdöntőben, "csak" a harmadik helyért játszhattak a görög Vouliagmeni ellen, amit meg is nyertek.

 

Így Varga Dániel csapata a B1-es (budapesti) csoport harmadik helyén végzett. A játékosként olimpiai bajnok szakember így értékelte a Nyéki Imre Uszodában lezajlott selejtezőtornát.

 

- Nagy csalódásnak semmiképpen nem nevezném, hiszen bár nagyon szerettünk volna továbbjutni, a realitásokkal tisztában kell lennünk, amikor értékelünk. A mi csoportunkból végül a topfavorit Brescia jutott be a csoportkörbe, ami legkevésbé sem meglepő, hiszen abszolút elitkategóriás csapatról beszélünk. Számomra csak az csalódás, hogy nem jutottunk el odáig, hogy megmérkőzzünk velük - mondta a MOL Csapatnak Varga.

 

A sorsdöntőnek bizonyuló, spanyol Terrassa elleni vereséget egy igencsak tartalékos OSC szenvedte el, hiszen nem elég a koronavírus miatt kiesett hetek, a szakvezetőnek még a sérülésekkel is meg kellett küzdenie, és úgy döntött, nem kockáztat.

 

- Hárai és Manhercz hetek óta elég komoly sérülésekkel játszanak, már az is komoly áldozat volt tőlük, hogy egyáltalán vízbe ugrottak. Úgy döntöttem, hogy a rásérülés lehetősége miatt a Terrassa ellen nem szerepeltetem őket, de sajnos nem bírtuk el a hiányukat és a gyenge védekezésünk miatt egy góllal kikaptunk. Végül úgy alakult, hogy pont azok az egy gólok hiányoztak nagyon, amiket teljes csapattal talán meg is szereztünk volna - mondta Varga.

 

- Többet akartunk a BL-selejtezőben, de el kell fogadnunk, hogy jelenleg ennyit tudunk. Ahogy a magyar bajnokság rangadóin, úgy a nemzetközi meccseken is meg kell tanulnunk megragadni az alkalmakat, ésa döntő szituációkat a javunkra fordítani. A hasonló erősségű csapatok elleni rangadók a negyedik negyedben dőlnek el, és ebből most mi is leckét kaptunk - tette hozzá a tréner, aki az ugyancsak veretes mezőnyű Eurokupában folytatja csapatával a nemzetközi szereplést.

 

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA