Simán behúzta a MAFC az örökrangadót

15 ponttal verte a MAFC a Gabányi László Sportcsarnokban a Budapesti Honvédot. A kiváló lepattanózás volt a győzelem egyik kulcsa.

A mérkőzés elejétől kezdve kezében tartotta a dolgokat a MAFC, az utolsó negyed előtt már 22 pont volt az újbudaiak előnye. A záró játékrész ugyan a vendégeknek sikerült jobban, ennek ellenére a 24 pontos Washington és a 19 pontos Garamvölgyi vezérletével teljesen megérdemelt hazai siker született.

 

40 lepattanót szedett össze a palánkoknál a MAFC (ebből Garamvölgyi 10-et, Bordács pedig 8-at), a légifölény jelentette a biztos győzelem talán legfőbb alapját. 

 

Hencsey Tamás (MAFC): - Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, ugyanakkor borzasztóan mérges vagyok és nem is fogom eltűrni, ezt a fajta fegyelmezetlenséget amit a második félidőben, különösen az utolsó negyedben produkáltunk. Most már a sokadik mérkőzés, amikor a játékosok azt gondolják, hogy húsz pontos különbségnél mindenki megtehet mindent. Ez nem így van és ez nem is lesz így, garantálom. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy a mérkőzés gyakorlatilag az első félidőben eldőlt, az agresszív védekezésünkkel sikerült a Honvéd játékát megtörni. Azt gondolom, hogy talán ez volt a mérkőzés legfontosabb momentuma és az hogy a lepattanókat teljes mértékben uraltuk. Sok sikert kívánok a Honvédnak a továbbiakban. (hunbasket.hu)

 

NB I B, Piros csoport, 7. forduló:

 

MAFC - Budapest Honvéd SE 85-70 (25-19, 26-13, 18-15, 16-23)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA