Női kosárlabda: A meccs végéig tartotta magát a BEAC Győrben - videó

A Szekszárd után a Győr ellen is remekül tartotta magát az ELTE-BEAC Újbuda, sőt, néhány perccel a vége előtt még a bravúrhoz is közel állt Balogh Judit csapata.

Miután az ELTE-BEAC Újbuda jól tartotta magát az akkor még listavezető Szekszárd elleni hazai bajnokin (végül 13 ponttal kerekedett felül vendéglátóján az abszolút favorit), Balogh Judit csapata a női kosárlabda NB I-ben egy másik élcsapat, a Győr otthonába látogatott.

 

Ahol megint nagyot küzdött az újbudai csapat, Czank Tímeáék nem egészen öt perccel a vége előtt négy ponttal még vezetettek is, de a hazaiak egy 14-0-s rohammal válaszolni tudtak, így elejét vették a még nagyobb meglepetésnek.

 

A kisalföldiek végül 95-89-re győztek és őrzik harmadik helyüket az élvonalban.

 

Uni Győr MÉLY-ÚT - ELTE BEAC Újbuda 95-89 (17-26, 29-18, 27-22, 22-23)

 

ELTE-BEAC Újbuda: Czank 24/12, Smith 17/3, Mérész 2, Small 16, Boros J. 7/3

 

Csere: Laufer, Dusanic 17/3, Koch 2, Zsámár 3/3, Juhász 1

 

Balogh Judit (BEAC):Nem egy súlycsoport a két csapat, éppen ezért nagy öröm, hogy a mérkőzés során többet vezettünk, mint a győriek. Majdnem nyertünk, de a majdnem csak a nemnek egy kategóriája, viszont játékosaink dicsérete, hogy akaratban és fizikailag végig bírták a kiélezett küzdelmet. (beac.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA