Nagy pofonba szaladt bele a BEAC Pécsen

Simán, 101-46-ra győzött a légiósai által vezérelt baranyai gárda a női kosárlabda NB I-ben. 

2-10 után két pontra is fel tudott zárkózni a BEAC Pécsen - nagyjából itt volt utoljára látótávolságon belül a vendégcsapat. Hűen tükrözte a két gárda közötti különbséget az első negyed 34-18-as végeredménye.

 

A folytatásban is domináltak a pécsiek, közelről és távolról is remekül célozva, miközben az újbudai lányok a palánk alatt is rendre elveszítették a lepattanó-csatákat (24-53 lett ebben a statisztikában a vége). A hazaiaknál végül hárman (Tetemondova, Vanloo, Brewer) is 20 pont fölött zárták a meccset, utóbbi mellett pedig a 17 pontos Imovbioh is 15(!) lepattanóval zárt. 

 

A BEAC-nál egyedül Laklóth Anna tudott kétszámjegyű (11) pontszámot elérni. Végül a PEAC 101-46-ra győzött.

 

Balogh Judit (BEAC):A mi csapatunknak nem az a célja, hogy a PEAC-ot idegenbe megverjük. De ezeknek a meccseknek is meg van a helye. Reméljük legközelebb jobban sikerül a kirándulásunk, ami majd Miskolcon lesz.

 

PEAC-Pécs - ELTE BEAC-Újbuda 101-46 (34-18, 17-9, 34-9, 16-10)

 

BEAC: Papp 8, Szabó 5/3, Dúl 4, Laklóth 11/3, György 6. Csere: Beckley 4, Mandic 3/3, Nagy -, Tóth -, Angyal -, Kovács 3, Suppán 2

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA