Kevésen múlt a vezérét veszítő BEAC győzelme

Hiába hoztott egy 18-3-as harmadik negyedet is, túl nagy előnyt adott a vendégcsapatnak a BEAC. Kicsin múlt, de nem tudta másodjára is megverni a Ceglédet az újbudai gárda.

Decemberben 79-76-ra győzött egy remek, triplazáporral is tarkított mérkőzésen az ELTE BEAC-Újbuda női kosárlabda-csapata Cegléden, és a "visszavágó" első pár perce is hasonló forgatókönyv mellett zajlott, ám sajnos a végeredmény ezúttal nem Balogh Judit csapatának kedvezett.

 

Az első negyedben pontosabban célzott a Cegléd és 28-22-re vezetett a Gabányi László Sportcsarnokban, ám ami még nagyobb bajt jelentett, hogy Papp Klaudiát a második negyed elején, sérülés miatt elveszítette a hazai csapat. Ketten támogatták le a pályáról "Diát", majd a félidőben kórházba vitték, az első diagnózis szerint komolyabb bokasérülést szenvedett a válogatott irányító.

 

Egyik vezére elveszítése komolyan megzavarta, megfogta a BEAC-ot, a vendégcsapat a palánk alatt és kintről is a Balogh-csapat fölé nőtt. A félidőben jelentős, 16 pontos volt a hazaiak hátránya.

 

A harmadik negyed óriási fordulatot hozott, hiszen amellett, hogy a BEAC 3(!) ponton tartotta ellenfelét, 18 pontot dobott, nem véletlenül tombolt az újbudai tábor, mindössze egypontos vendégfórral fordultak a csapatok a hajrára. Amely sajnos picit jobban sikerült a vendégeknek, bár a BEAC 58-54-re még vezetett. Innen azonban a Cegléd kapta el a fonalat, egy 6-0-s rohammal visszavette a vezetést, majd a végül 18 ponttal záró Swanier vállára vette a vendégeket, és triplájával, majd büntetőkkel bebiztosította a győzelmet a ceglédieknek (62-68).

 

Balogh Judit (BEAC): - Ha nyertünk volna, akkor is túl nagy ár lett volna, amit fizettünk érte, így hogy kikaptunk, így még inkább.

 

ELTE BEAC Újbuda – VBW CEKK Cegléd 62-68 (22-28, 11-21, 18-3, 11-16)

 

BEAC: Papp 7/6, Dúl 11, Beckley 16/9, Laklóth 11, Mandic 4

 

Cserék: Kovács 2, Szabó 8, Nagy, György, Tóth 3/3

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA