Kelen SC: Baloteliék kiütésével szakadt meg a rossz sorozat

Az NB III-as férfi labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában hat nyeretlen meccset követően, épp egy közvetlen rivális ellen állt talpra a Kelen SC.

A Kaposvár elleni értékes idegenbeli döntetlen (2-2) már jelezte, hogy az öt vesztes meccs után talpra állhat a Kelen, amely meg is tette azt pár nappal később, a ZTE II elleni hazai találkozón.

 

Bogdán Csaba együttese már az első félidőben fölényben futballozott, ám ekkor még elmaradtak a gólok az NB I-es múlttal is rendelkező, vagy épp jónevű (a nigériai Philip Christopher Baloteli biztosan ebbe a kategóriába tartozik...) játékosokat is felvonultató zalaiak ellen.

 

A második játékrészben viszont kinyílt a gólzsilip, Vass és Oláh gólját még egy vendég öngól is tetézte, majd a lefújás előtt nem sokkal Rónaszéki állította be a 4-0-s végeredményt.

 

Az október eleje óta tartó rossz sorozatát így fölényes győzelemmel lezáró Kelen 19 fordulót követően - az idei utolsó kör előtt - a 15. pozíciót foglalja el a tabellán, előnye pedig megnyugtatónak tűnik a kiesőzóna csapatai előtt.

 

NB III, Nyugati csoport, 19. forduló:

 

Kelen SC - ZTE FC II 4-0 (Vass B. 54., Oláh L. 65., Vert 71. - öngól, Rónaszéki 90.)

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA