Férfi kosárlabda: Kötelező győzelemmel hangolt a MAFC a feljutási rangadóra

A Nagykőrös elleni magabiztos győzelem után a harmadik helyen várja az alapszakasz hajráját az újbudai MAFC a férfi kosárlabda NB I B Piros csoportjában.

Két hét szünet után folytatódott a bajnokság a MAFC csapata számára, az alsóházban tanyázó Nagykőrös érkezett a Gabányi László Sportcsarnokba az alapszakasz 23. fordulójában.

 

A hazaiak az első két negyedben voltaképp eldöntötték az összecsapást, 22 pont az előnye a nagyszünetben Lakits András csapatának. Amelynek így az is belefért, hogy jelentősebb különbséggel bukja el a harmadik negyedet - hogy aztán a záró játékrészt megint magabiztosan húzza be.

 

Így összességében egy simának mondható, 24 pontos siker lett a vége, amelyhez összesen öt MAFC-játékos járult hozzá legalább 10 ponttal, Bordácsnak és Pápainak pedig kis híján a dupla-dupla is összejött, mindketten 9-9 lepattanóval zártak. A négy triplát is értékesítő Pintér Dávid 19 ponttal lett csapata legeredményesebb játékosa a Gabányiban.

 

Az újbudaiak így győztes meccsel hangoltak a március 18-i rangadóra, ahol a második helyen álló Pécsi VSK-VEOLIA lesz majd az ellenfelük idegenben. Az alapszakaszból pedig összesen három forduló van még hátra.

 

MAFC - Nagykőrösi Sólymok KE 96-72 (29-19, 27-15, 14-25, 26-13)

 

A MAFC pontszerzői: Pintér D. 19/12, Bordács 12, Búzás 11/3, Tóth P. 11/3, Pápai 10, Misek 9/3, Komma 8, Lewis 8/3, Matejovics 6, Tóth V. 2

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA