Férfi vízilabda: Három OSC-játékos is Eb-döntőt játszhatott Horvátországban
Varga Zsolt a már szokásosnak tekinthető 13 játékosának szavazott bizalmat, azaz Ágh György és Vadovics Viktor maradt ki a meccskeretből. A júliusban kinevezett szakvezető a válogatott élén éppen a horvátok ellen debütált felkészülési mérkőzésen, augusztus elején a hazaiak 10-9-re nyertek Sibenikben.
A legutóbbi, világversenyen vívott egymás elleni meccset viszont a magyarok nyerték a tokiói olimpia negyeddöntőjében, méghozzá az akkor hétgólos Manhercz Krisztián (OSC-Újbuda) vezérletével, aki az azóta alaposan megfiatalított csapatnak is vezéregyénisége, ugyanis három találat hiányzott neki, hogy utolérje a kontinensviadal góllövőlistájának élén a román Tudor-Andrei Fuleát.
A zsúfolásig megtelt, 9000 néző befogadására alkalmas Spaladium Arénában kiváló hangulatban kezdődött a találkozó, amelyen a hazaiak hozták el a labdát a ráúszásnál, de az első lövést - a magyar védekezésre jellemző módon - Manhercz blokkolta. A magyar csapat hatalmas füttyszó közepette emberelőnyt kapott, de nem élt a lehetőséggel, így a horvátok kerültek először előnybe, viszont a második fórt Zalánki már gólra váltotta.
Az egész Eb-n fantasztikus védekezés a fináléban is jellemezte a magyarokat, akik a második létszámhátrányt is kapott gól nélkül zárták, sőt, a lefordulásból Molnár lőtt gólt. A harmadik és negyedik magyar kiállítást már megbüntette a horvát csapat, amely nem sokáig örülhetett, mert a 19 éves Molnár a jobb szélről váratlanul lőtt kapufás gólt.
A második felvonást Vogel bravúros védései vezették fel, de az problémát jelentett, hogy már három magyar játékos - Nagy, Angyal és Fekete - is két személyi hibánál járt, ráadásul a hatodik fórjukból ismét a horvátok szereztek vezetést. A túloldalon viszont két emberelőnyös szituáció is kimaradt, mert előbb Zalánki lövését, majd Konarik közeli húzását védte a horvát kapus. Mivel akcióból egyik gárda sem tudott veszélyeztetni, a nagyszünetig több gól nem is született, így Varga Zsolt meccs előtti kívánalma, hogy csapata az első két negyedben közel maradjon a hazaiakhoz, teljesült.
A fordulást követően azonban a horvátok emberelőnyből rögtön betaláltak, így először alakult ki kétgólos különbség, csakhogy Német centergóljával azonnal visszazárkóztak a magyarok, akik sorozatban négy fórt is kihagytak, végül Manhercz büntetőjével mégis összejött az egyenlítés 5-5-nél. A sorozatos magyar büntetésekből - Fekete kipontozódott - kettőt ismét kihasznált a horvát csapat, a kettő között pedig ötödjére a magyarok is betaláltak előnyből. Hosszú idő után az első akció gólt Vigvári távoli bombája jelentette, de az újabb magyar kiállítás megint horvát gólt hozott, így az utolsó nyolc perc 8-7-es horvát vezetésről indult.
A magyarok sorozatban harmadszor, 8-8-nál is utolérték a riválist, mert előnyben Zalánki remek passzát a csapatkapitány Jansik a vízből derékig kiemelkedve húzta a horvát kapuba. Hosszú idő után vezethetett volna a magyar csapat, de Vigvári ziccerben a kapufát találta el, majd kiállították, de az ellenfél lövése is a keresztlécen csattant. A bíró ezután támadó hibát és újabb magyar kiállítást ítélt - Molnár Erik is végleg kiszállt -, de ekkor Vogel védett nagyot. Viszont kevesebb, mint három perccel a vége előtt a rivális ötméteresénél már ő sem tudott segíteni.
A túloldalon viszont Manhercz kihagyta a büntetőt, a megúszásból a horvátok újabb ötmétereshez jutottak, azt bedobva pedig két perccel a vége előtt 10-8-ra elhúztak. Ezt követően a kimaradt magyar előny tulajdonképpen végleg eldöntötte a végére kissé feszült hangulatúvá váló döntőt. Jansik ugyan ötméteresből még szépített, de a maradék 32 másodpercre a horvátok eldugták a labdát, így hatalmas ünneplés kezdődött a az arénában.
A horvátok az ugyancsak hazai rendezésű 2010-es Eb után másodszor diadalmaskodtak, míg a 13 elsőségükkel rekorder magyarok hetedszer zártak ezüstérmesként - írja az MTI.
Férfi vízilabda Európa-bajnokság, döntő:
Horvátország - Magyarország 10-9 (3-3, 1-0, 4-4, 2-2)
A magyar gólszerzők: Molnár, Jansik 2-2, Zalánki, Német, Manhercz, Konarik, Vigvári 1-1
Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar válogatott:
Kapusok: Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Ágh György (BVSC), Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Fekete Gergő (FTC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Vadovics Viktor (Vasas), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)