Női kosárlabda: Alaposan visszavágott a BEAC a hazai vereségért

Remek csapatmunkával és 16 pontos idegenbeli győzelemmel vágott vissza a BEAC a hazai vereségért a PINKK Pécsi 424-nek a női kosárlabda NB I-ben.

Hatalmas dobópárbajt hozott az első két negyed a kozármislenyi mérkőzésen, amelynek félidejében egy ponttal vezettek az újbudai lányok (48-47). Jól látszott a szünetig, hogy amelyik csapat át tud váltani egy hatékonyabb és szigorúbb védekezésre, az megnyerheti a mérkőzést. 

  

Ez pedig végül a BEAC-nak sikerült: a fordulatot egy 12-1-es vendégroham hozta meg 58-58 után, innentől kezdve egyértelműemn a remekül dobó újbudai gárda akarata érvényesült a pályán. 

  

Az utolsó percekre Horváth Bianka mindenkinek lehetőséget adott, a vége pedig 16 pontos siker lett (76-92), ezzel pedig a BEAC-os lányok visszavágtak a playout első meccsén elszenvedett hárompontos vereségért, egyben harmadik sikerüket aratták a bajnokság alsóházi rájátszásában.

  

PINKK Pécsi 424 – ELTE-BEAC Újbuda 76-92 (27-26, 20-22, 12-22, 17-22)

  

BEAC: Czank 25/12, Boros B., Boros J. 9/3, Mérész 15/3, Barnai 16

  

Cserék: Koch 9/3, Katona, Ivanova 4, Orosz, Dénes, Zsámár 2, Juhász 12/6

  

Horváth Bianka (BEAC): - Kissé késve érkeztünk meg a mérkőzésre, ez meg is látszódott az első félidőben. A szünetben átbeszéltük a dolgainkat és jobban megérkeztünk fejben, ezért tudtunk a második félidőben ilyen felszabadultan és egységesen csapatként játszani.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA