Női foci: Idegenben lőtt hat gólt a feljutásért harcoló Kelen SC

A dobogó alsó fokán álló Kelen SC a Vasas idegenbeli legyőzésével folytatta szereplését a női labdarúgó NB II-ben. 

Zsinórban ötödik győzelmével erősítette meg harmadik helyét a tabellán a Kelen SC Zöld csapata, amelynek már négy pont az előnye a negyedik pozícióban tanyázó Budaörs előtt. 

  

Az újbudai gárda a Vasas Kubala Akadémia otthonában már az első félidő derekára kétgólos előnybe került, és bár a piros-kékek innen fel tudtak állni, a vendégeknek még az első félidőben megszületett a harmadik találata is.

  

A szünet után viszont már csak a Kelen talált be, méghozzá háromszor (Bernhardt Barbara pedig mesterhármasig jutott), így végül fölényes, 6-2-s győzelmet aratott a másodosztály Nyugati csoportjának 5. helyén álló ellenfelével szemben. 

 

A Kelen SC (38 pont) így továbbra is a harmadik helyen áll és versenyben van a feljutásért az éllovas Szekszárddal (40 pont) és a MOL Fehérvárral (39). 

  

Kun István, a Kelen SC Zöld csapatának megbízott vezetőedzője: - A múlt szombati, Szekszárd elleni csúcsteljesítmény után várható volt, hogy ez egy nehezebb mérkőzés lesz. A jó kezdés után elő is jöttek ezek a nehézségek, amiket azonban sikerült kezelni, megoldani így előnyből mehettünk a szünetre. A második félidőben a Vasas mindent megtett azért, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa, azonban a nagyobb rutin a mi oldalunkra hajtotta a meccs eredményének alakulását. Gratulálok a csapatnak, hogy a nehéz pillanatokban ilyen jól reagáltak és eredményesek tudtak lenni! (kelensc.hu)

  

Női Labdarúgó NB II, Nyugati csoport, 18. forduló:

  

Vasas Kubala Akadémia - Kelen SC 2-6 (Turcsányi 33., Kardos 42., ill. Zán-Fábián 5., Bernhardt 21., 45., 89., Kerekes 57., Barkóczi 79.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA