A bajnokságot is ezüstéremmel zárta a nagyot küzdő OSC-Újbuda

Az Eurokupa után a férfi vízilabda OB I-et is megnyerte a Szolnoki Dózsa, mindkét sorozat döntőjében a várakozásokon felül szereplő OSC-Újbudát legyőzve.

A Szolnoki Dózsa nyerte az E.ON férfi vízilabda ob I 2020/21-es kiírását. A Tisza-parti együttes az OSC-Újbuda elleni döntős párharc második mérkőzésén is diadalmaskodott, a szerdai 18-10-es sikerét követően szombaton - idegenben - 14-13-ra nyert.

 

Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyökkel indult az összecsapás, majd a gólok sorát egy hatalmas bombával vendég oldalról Nagy Ádám nyitotta meg, de Erdélyi Balázs gyorsan válaszolt. A Szolnok némi szerencsével két góllal elhúzott és Burián Gergely ugyan ötösből szépített, Filip Filipovic a döntő addigi legszebb találatával - egy csodálatos kapás ejtéssel - visszaállította a különbséget.

 

A középkedzés után Erdélyi szépített, de az első mérkőzésen öt gólt szerző Angyal Dániel egy kipattanót értékesítve betalált. A kapusok nem igazán tudtak hozzászólni a meccshez, Salamon Ferenc duplájával pedig egyenlített az OSC.

 

A második negyedben a fővárosi csapat rendezte a védekezését, támadásban pedig Manhercz Krisztián és Hárai Balázs villanásainak köszönhetően hárommal meglépett, Angyal a negyed végén kozmetikázott. A harmadik felvonásban Jansik Dávid is feliratkozott a szolnoki gólszerzők közé, találatára Várnai Kristóf fantasztikus kapufás góllal válaszolt.

 

A játékosok szebbnél szebb gólokat lőttek, így Filipovic két távoli bombája is szépségdíjas volt. Az újabb fordulatok után a Szolnok egygólos előnnyel kezdhette meg a zárófelvonást a Nyéki Imre Uszodában.

 

Ennek elején Manhercz kettős előnyből egyenlített, de Radomir Drasovic révén ismét a vendégek vezettek. Hárai centerből megint egyenlített, a túloldalon viszont Konarik Ákos értékesített egy fórt. Nem sokáig vezetett a Szolnok, ezúttal Salamon "jelentkezett" egy óriási góllal.

 

Az utolsó két percben mindkét gárda megkapta a maga emberelőnyét - az OSC kettőt is -, de csak a Szolnok használta ki a magáét: Angyal gólja egy kapufáról visszapattanó lövésből, Lévai Márton tarkójáról a hálóba pattanva született, ez azonban bajnoki címet ért a Tisza-partiaknak.

 

A Szolnok ezzel 2017 óta először, története során tizedik alkalommal lett bajnok. (MTI)

 

Férfi vízilabda OB I, döntő, 2. mérkőzés:

 

OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa 13-14 (5-5, 3-1, 2-5, 3-3)

 

Gólszerzők: Manhercz, Hárai, Salamon 3-3, Erdélyi 2, Burián, Várnai 1-1, illetve Filipovic, Angyal 3-3, Nagy Á., Drasovic 2-2, Kovács G., Schmölcz , Jansik D., Konarik 1-1

 

A párharcot 2-0-ra nyerte a Szolnok.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA