Ezüstérmes lett a MAC a Magyar Kupában - videó

A Fehérvár nyerte meg a jégkorong Magyar Kupát, mivel a keddi fináléban hazai pályán 6-3-ra legyőzte a MAC-Újbuda együttesét.

A fővárosi együttes indította határozottabban a találkozót, Dansereau Keegan révén már 56 másodperc elteltével vezetést szerzett, és ezt követően is többször veszélyeztetett. A kissé visszafogottan kezdő fehérváriak Stipsicz Bence találatával a harmad végéhez közeledve egyenlítettek.

 

A második húsz perc is gyors fővárosi góllal indult, John David Negrin 51 másodperc után távolról szerzett újra vezetést. Ezúttal azonban rövidebb ideig tartott a MAC előnye: Anze Kuralt alig egy perc múltán válaszolt egy megpattanó korongból. A szlovák élvonalban érdekelt újbudai gárda azonban nem hagyta annyiban, Dansereau higgadtan újra villant, a Fehérvár pedig Erdély Csanád közeli lövésével harmadszor is egyenlített.

 

Sőt, emberelőnyben Kuralt először szerzett előnyt az osztrák ligában (EBEL) szereplő Fehérvárnak, amelyben Sárpátki Tamás egy fővárosi korongeladás után kettőre növelte a különbséget (5-3). A hat gólt hozó második harmad verekedéssel ért véget.

 

Ennek nyomán a zárófelvonást négy a négy ellen kezdték a felek, ám ebben a periódusban nem esett találat, a Fehérvár higgadt játékával igyekezett tartani a különbséget, a 2017-ben győztes MAC pedig gólszerzési kényszerben játszott. A végső dudaszó előtt 38 másodperccel Kuralt üres kapura megszerezte harmadik találatát, a jeget pedig ellepték az ünneplő székesfehérvári szurkolók bedobott sapkái: a Fehérvár AV19 2016 után először, összességében pedig 11-edszer szerezte meg a trófeát. (MTI)

  

- Sajnálom a tegnapi mérkőzést, mert nagyon jól küzdöttünk, sokat dolgoztunk, kreatívak voltunk, de sokat hibáztunk. Az első harmadban többször is betalálhattunk volna, de nem sikerült, aztán a másodikban bár betaláltunk, de túl sokat hagytunk az ellenfélnek és hátrányba kerültünk. Utána az emberelőnyök során még volt esély visszajönni, de nem éltünk ezzel. Sajnálom ezt a döntőt, sokkal több volt benne, kicsit az az érzésem, hogy magunkat vertük meg. Gratulálok az ellenfélnek, ezen az estén ők érdemeltek aranyat - értékelt Majoross Gergely, a MAC vezetőedzője a kupafinálé után. (facebook.com/MACBudapestfelnott)

 

A bronzérmet az FTC-Telekom szerezte meg, miután a keddi helyosztón 3-0-ra nyert Miskolcon a címvédő DVTK Jegesmedvék vendégeként. 

 

Magyar Kupa, döntő, Székesfehérvár:

 

Fehérvár AV19 - MAC Újbuda 6-3 (1-1, 4-2, 1-0)

 

Gólszerzők: Stipsicz (17.), Kuralt (23., 29., 60.), Erdély (26.), Sárpátki (32.), illetve Dansereau (1., 24.), Negrin (21.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA