Téli Oviolimpia 2018: A közös mozgás szeretetéért - fotók
A XI. kerület régi hagyományának mondató, ezúttal Mikulás napja előtt tartott sportesemény iránt idén is nagy volt az érdeklődés, a váltóversenyeken 110 nagycsoportos óvodás vett részt, összesen 11 újbudai intézmény képviseltette magát, egyenként 10 gyermekkel. A versenyeket két turnusban rendezték meg.
A rendezvény célja a sport népszerűsítésén túl idén is az volt, hogy megtanulhassák a gyerekek, milyen jó együtt, csapatként mozogni, a sport szeretete és az összetartozás ereje jelentette a mottót. A Gabányi László Sportcsarnokot ezúttal is betöltötte a versengés örömének és a hangos szurkolásnak a zaja.
Az esemény játékosságát jól tükrözik a különböző feladatok: a nagycsoportos lányok és fiúk bóják között szlalomoztak, futottak kosárlabdával a kézben és anélkül, tollasütővel és pingponglabdával, volt séta babzsák-párnával a fejen és libasorban, de pókjárásban is összemérték ügyességüket a gyerekek.
A verseny első turnusában parkettre lépő gyereket Molnár László alpolgármester és Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezetője, a második körben versenyzőket pedig Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere köszöntötte. Az Oviolimpia végén ajándékcsomagot is kaptak a gyerekek - idén buborékfújó, kifestőkönyv és mandarin is volt többek között a meglepetések között. (Fotók: Bolla György / Újbuda Média)
A 2018-as Téli Oviolimpián az alábbi intézmények vettek részt:
Gazdagréti Aranykapu Óvoda
Lágymányosi Csicsergő Óvoda
Dél-Kelenföldi Lurkó Óvoda
Észak-Kelenföldi Óvoda
Szentimrevárosi Óvoda
Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda
Dél-Kelenföldi Lecken utca Óvoda
Albertfalvi Pajkos Óvoda
Sasadi Óvoda
Albertfalvi Ezüstfenyő Óvoda
Észak-Kelenföldi Palánták Óvoda
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |