Bátrak Ligája a Kamaraerdőben
Közel négyszáz kisiskolás vett részt és versenyezhetett a Bátrak Ligája elnevezésű, a Honvédelmi Sportszövetség által létrehozott rendezvénysorozat újbudai állomásán. A gyermekeket három legendás bajnok, dr. Nébald György olimpiai aranyérmes kardvívó, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke, valamint Imre Géza kétszeres olimpiai ezüstérmes és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, illetve Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnok kajakos, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. szakmai igazgatója segítette és oktatta.
A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban a résztvevő gyermek szellemi vetélkedőkön, illetve számos honvédelemhez köthető sportágakban mérte össze a tudását a közösségépítő sportolás során. A Honvédelmi Sportszövetség nemrégiben megválasztott elnöke, dr. Simicskó István is próbára tette magát néhány sportágban. Többek között az alkalmi páston Nébald Györggyel vívott egy rapid asszót.
Videó a rendezvényről itt - kattints!
250 milliós támogatás a Honvédelmi Sportszövetségtől
A sportprogramok után megtartott sajtótájékoztatóján dr. Simicskó István bejelentette, hogy a Honvédelmi Sportszövetség (HS) az év második felében 250 millió forintnyi támogatást ad a tagszervezetei által szervezett, a honvédelmi neveléshez kapcsolódó sport- és egyéb szakmai, közösségépítő programok megrendezéséhez.
A kormánybiztos kiemelte, hogy kedden megjelent az első támogatási felhívás, melynek keretében 40 millió forintot osztanak szét a tagszervezetek által az elmúlt három évben legalább kétszer már sikeresen megszervezett sport- és egyéb szakmai programok megvalósításához.
"Július 10-én megjelenik az a támogatási felhívás is, amelynek keretében a tagszervezeteink teljesen új, a honvédelmi neveléshez kapcsolódó programjait szeretnénk segíteni, erre 150 millió forint költségkeretet különítettünk el" - mondta Simicskó, kiemelve, hogy a HS az alapításkor hét tagszervezettel indult el, mára viszont már csaknem 100 tagszervezete van.
Mindezeken túl a kormánybiztos közlése szerint a Honvédelmi Sportszövetséghez aktív kötődést kialakító, összetett hétvégi programoknak, így a családi napoknak, jótékonysági rendezvényeknek, valamint az oktatást, a kultúrát, a sportot, az egészségfejlesztést és más szabadidős tevékenységeket összekapcsoló, közösségépítő eseményeknek a támogatására 60 millió forint értékben írnak ki - várhatóan július közepén - támogatási felhívást.
"Haza csak egy van, annak szellemi és fizikai megvédése nemcsak nekünk, hanem a következő generációk számára is kiemelkedően fontos feladat és ebben itt és most felelősségünk van" - mondta a kormánybiztos.