Kerület napi futóverseny

Közel hatszázan vettek részt a Kerület Napjához kapcsolódó futóversenyen.

Az évek során hagyománnyá vált, városrészek közötti futást november 15-én tartották, mellyel azonos időben adták át a kerület legújabb szabadtéri fitneszparkját is.

Iskolások, családok és egyéni versenyzők, kortól nemtől függetlenül évről-évre egyre többen érkeznek a futóversenyre, hogy teljesítsék a közel két és fél kilométeres távot. A gyülekező az Őrmezei Általános Iskolánál volt, ahol a regisztráltak megkapták rajtszámukat, a startlövést a Kerület Napjához híven a 11 óra 11 perckor adták le.

A távot Simicskó István sportért felelős államtitkár is végigfutotta, a verseny abszolút győztese Boros Gábor lett. Ő tizenhat évesen fejezte be az atletizálást, majd harminc évesen (családos emberként) újra kezdte azt régi egyesületénél, a BEAC-nál. Azóta munka és család mellett akár heti ötször, hatszor is edz.

Nők versenyzők közül Peszleg Dominika futott be elsőként, aki tizenkét éves kora ellenére a teljes mezőnyt megelőzte. A sportoló nyolc éve triatlonozik, a versenyeken általában dobogós eredményeket ér el, de van már országos, illetve osztrák bajnoki győzelme is. Az eredményhirdetés a Költők Parkjában volt, ahol nemenként és korcsoportonként zajlott a díjazás. A legeredményesebbek az érmek mellett pulzusmérő órával, lépésszámlálóval vagy karra csatolható telefontokkal távoztak.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA