Kosaras palánták Mikulás Napi kupája

Az immár másfél évtizede elkezdett MAFC Alsós Kosárlabda Kupa rendezvénysorozatnak a 2008/2009-es tanévben a Bikszádi utcai sportiskola ad otthont. Idéntől ennek a havonta rendezendő tornának a szervezője az Újbuda TC és az Újbuda TC-MAFC Kosársuli lett.


Mikulás Napján a tornaterem zsúfolásig telt meg a több mint száz kosaras palántával és szüleivel. A játék öröme, a labda szeretete áthatotta e délelőttöt. Először az 1999-2001-ben születettek, majd az 1998-as korosztály csapatai mérkőzhettek meg egymással a két félpályán.

A kisebbeknél 9, míg a nagyobbaknál négy mérhette össze tudását. Az előbbinél csoportokban, míg a másiknál körmérkőzés jelleggel. Nagy igény volt erre a tornára előzetesen, a szervezők több jelentkezést nem is tudtak már elfogadni.

"Öröm nézni ezt a sok lelkes gyermeket, bizton lehet állítani, hogy van utánpótlása Újbudán e népszerű sportágnak. Idei alsós tornáinkat pályázati támogatásból, s a sportiskola segítsége révén tudjuk megvalósítani. Célunk, hogy az ilyen tornák továbbra is rendszeressé váljanak. Minden résztvevő gyermeknek ezen a napon kis ajándékot is adunk, ezzel is maradandó élményt próbáltunk nekik nyújtani." - összegezte a kupát Gyeőry Zsuzsanna, a kosársuli edzője és a verseny egyik szervezője.

Jelen volt a tornán Horváth Frigyes, az Újbuda TC kosárlabda szakosztályának vezetője, a kerületi és budapesti kosárlabda élet régi, ismert "legendája", lelkes szervezője. "Az Újbuda TC-MAFC Kosársuli fő célja az utánpótlás kinevelése, s ez az óvodától indul. A kosárlabdás ovis foglalkozásainkon mintegy 400 gyermek pattogtatja a labdát hetente, 19 óvodában. Azt követően az alsósok havonta egy alkalommal ilyen tornákon mutathatják meg tudásukat. Ezek a tornák feltöltődést adhatnak, hogy folytassák e sportágat, váljon ez hosszú évekre életük részévé. Nagyon fontos közösséget is jelent ez a sportág a gyermekek számára, örülünk, ha hozzá tudunk járulni minél több egészséges gyermek felnövekvéséhez. Öröm nézni a mai kupán a lelkes kis kosaras palántákat. Egyik sovány, a másik kövérke, de néhány év múlva ragyogó sportos alkatok jelennek meg reményeink szerint. Először bajnokság jelleggel a 10-11 évesek lépnek pályára. Ez már a felső tagozatos korosztályt jelenti, ennek az ún. előtornája a mai nap is. Hangsúlyozom, hogy a kosárlabda a precizitás és pontosság sportága, az ilyen tulajdonságok kialakulása csak segíthet később az életben. Célunk a sikerorientált ifjúság felnevelése." - beszél az egyesületi munkáról a szakosztályvezető.

A verseny fővendége Vladár László volt, az Újbuda TC ügyvezető elnöke, aki a díjátadó után örömmel s ekképp összegezte e szombat délelőttöt: "A kupa hangulatát jól tükrözte, hogy a lelkes és igen sportszerű szülők szinte együtt "lélegeztek" gyermekeikkel, az egyes játékrészek végére már szűkült a pálya, egyre közelebb hajoltak a játékhoz. Ez jelképesnek is tekinthető. A sportág szeretetét is jelzi a szurkoláson túl. Bízunk a folytatásban és a rendszerességben. Az Újbuda TC partner a kosárlabda fejlődésében."

Vendégh Zsolt - Újbuda TC (2008. 12. 11.)

 

Kapcsolódó link: sport.ujbuda.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA