Futás! A városrészek között

Öt korcsoportban, két helyszínről több százan vágtak neki a hagyományos, a kerület napja alkalmából szombaton megrendezett városrészek közötti futásnak.

Öt korcsoportban, két helyszínről több százan vágtak neki a hagyományos, a kerület napja alkalmából szombaton megrendezett városrészek közötti futásnak.


November 8-án 11 óra 11 perckor rajtoltak a versenyzők Őrmezőről, illetve Albertfalváról. A városrészek közötti futáson az általános iskolás korosztályból került ki a legtöbb résztvevő, de sokan neveztek családostul is, voltak, akik pici gyerekükkel a nyakukban teljesítették a távot. 


A cél a kelenvölgyi sportpálya volt, ahol különböző sportbemutatókkal és egészségsátorral várták a befutókat. Nemenként és korcsoportonként az első három helyezett érmet kapott, valamint az induló újbudai iskolákat is díjazták. A versenyzők között távonként egy-egy kerékpárt, sportórát és focilabdákat sorsoltak ki, az első kétszáz beérkezőt a rendezvényre emlékeztető jutalompólóval ajándékozták meg.

R. M. (2008. 11. 10.)

Címkék: 

© 2013-2017 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA