A MAFC a bronzért játszhat a bajnokságban - az 5. meccsen dőlt el

A MAFC nagy csatában, de kikapott a BKG Príma Akadémia ellen, a két csapat ötödik elődöntőjén a férfi kosárlabda NB I B Piros csoportjában, így az újbudai csapat a bronzért küzdhet majd meg a másodosztály rájátszásában, méghozzá a Vasassal. 

Sajnos nem változott az eddigi sorminta, a BKG megint behúzta a hazai meccsét (mint ahogy mindkét gárda eddig a párharc során), így 3-2-s összesítéssel tovább is jutott a playoff-döntőbe, ahol az alapszakaszgyőztes Nyíregyháza lesz majd az ellenfele.

 

A találkozó az első félidő végére eldőlni látszott, hiszen a hazaiak közel húszpontos előnnyel mehettek a nagyszünetre. A BKG-nél négy kiemelkedőnek momdható egyéni teljesítmény is akadt, ráadásul kiváló csapatvédekezést mutatott be a házigazda. 

 

Bát Tóth Péterék a második játékrészben tudtak javítani, ellenfelük utolérésére nem igazán volt esélyük, 9 pontnál egyszer sem tudott közelebb kerülni riválisához a feszült légkörű hajrában a MAFC

 

Garai Péter (MAFC): - Gratulálok a BKG-nak a döntőbe jutáshoz , sok sikert kívánok nekik! Tipikus ötödik mérkőzés volt tele indulattal, szenvedéllyel, rengeteg hibával. Meg kell tanulnunk alkalmazkodni a bajnokság végére előkerülő A-csoportos bíráskodáshoz és mérkőzésekhez történő hozzáállásukhoz. Sajnálom, és bocsánatot kérek a csapat nevében a végjátékban történt, számomra is elfogadhatatlan, színvonaltalan szócsatáért! Még egyszer sok sikert kívánok mindkét döntőbe jutott csapatnak, mert minden híreszteléssel ellentétben a döntő most kezdődik!

 

Férfi kosárlabda NB I B, Piros csoport, elődöntő, 5. mérkőzés:

BKG Príma Akadémia – MAFC 77-64 (21-16, 25-11, 15-16, 16-21)

BKG: Nagy Bo. Á. 20/6 (+13 gólpassz), Armaghani 20/3, Nagy Be. Á. 15/9, Buzás 10/3, Reizer 7, Szeleczki 2, Cooper 2, Opre 1, Nagy S. -, Halász -.

 

MAFC: Tóth P. 20/9 (+14 lepattanó), Misek 11/3, Polgárdy 10, Lakits 6, Pfandler 5/3, Kovács Á. 5, Csapai 5/3, Bordács 2.

 

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-2 a BKG-nak.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA