Városrészek Közötti Futás 2016

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást ismét Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 12-én szombaton.

A rendezvényre érkező családok 9 órától tudnak nevezni az Újbudai Sportcentrumban. A regisztrációra és a rajtszámok átvételére 10 óra 30 percig van csak lehetőség annak érdekében, hogy mindenki időben el tudja foglalni a helyét a rajtvonalnál. A közös zenés bemelegítést követően az óvodások örömfutásával kezdődik a program. A szülők a pálya melletti zöld füves területen kísérhetik a piciket. A hagyományokhoz híven 11 óra 11 perckor dördül el ünnepélyes keretek között a rajtpisztoly és elindulnak a különböző korosztályoknak kiírt versenyek. A diákok nem csak magukért, hanem a sulijukért is futnak. Azok az iskolák, amelynek a tanulói a legmagasabb létszámmal vesznek rész a Városrészek Közötti Futáson külön díjazásban részesülnek. A különböző korosztályok versenyeit a Válassz Sportot Újbudán 60 felett versenysorozat nevezői zárják. Az eredményhirdetésre 13.30-kor kerül sor. Az első 50 befutó kap ajándékot korosztályonként, és az első három helyezett vehet át értékes díjakat.

 
Annak érdekében, hogy a nevezés gördülékenyen menjen és minél kevesebbet kelljen sorban állni a helyszínen, érdemes előregisztrálni az alábbi linken: https://goo.gl/forms/njPXHDm0QD69PSL33
a versenyt megelőző csütörtök délig, azaz november 10-én 12 óráig.

 

 

KATEGÓRIÁK

Örömfutás ovisoknak – 200 méter
I. nevezés 10 éves korig – 1 kör – kb. 1000 m
II. nevezés 11-14 éves korig – 2 kör – kb. 2000 m
III. nevezés 15-18 éves korig – 2 kör – kb. 2400 m
IV. nevezés 19-39 éves korig – 2 kör – kb. 2400 m
V. nevezés 40-60 éves korig– 2 kör – kb. 2400 m
VI. csak előnevezetteknek 60 év felett – 1 kör kb. 800m, 2 kör kb. 1600 m
(Válassz Sportot Újbudán 60 feletti program)

 

PROGRAMTERV
9.00 – 10.30 Helyszíni nevezés (az előnevezetteknek is szükséges)
10.50 Közös bemelegítés
11.00 Örömfutás ovisoknak
11.11 RAJT korcsoportonként
13.00 Válassz Sportot Újbudán 60 felett - előnevezetteknek
13.30 Eredményhirdetés

Fájlok: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA