Óvodásoknak rendeztek olimpiát a Gabányiban

A kerület régi hagyományának tartott Óvodások Téli Olimpiáját rendezték meg a Gabányi sportcsarnokban. A Mikulás alkalmából tartott sportverseny iránt idén is óriási volt az érdeklődés, a váltóversenyeken több száz óvodás vett részt.

Tizenkét nevelőintézmény százhúsz gyermeke ékezett az Óvodások Téli Olimpiájára, ahol változatos ügyességi sorversenyeken bizonyították rátermettségüket. A versenyek után Mikulás napi ünnepség és ajándékosztás következett.

Miközben az ovisok a győzelemért küzdöttek, Hoffmann Tamás polgármester a hagyományosnak tekintett rendezvény céljáról beszélt. Arról, hogy átmozgassák a gyerekeket, miközben erősítik bennük a csapatjáték fontosságát és az egészséges versenyszellemet. - Szeretnénk velük megszerettetni a sportolást, hiszen iskoláskorukban már tudatosan választhatnak sportágat - mondta Újbuda vezetője. Hozzátette, a kerület sportkoncepciójának fontos eleme, hogy minél hamarabb sporthoz szoktassák a gyerekeket.

A rendezvényen részt vett Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, aki szerint már 100 ezerrel több gyerek sportol Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Úgy véli, azzal, hogy sportlétesítmények sora épül, széles lehetőségek nyílnak a sportolásra.

T.D. - ÚjbudaTV

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA