Sporttámogatás: igazságosabb rendszer

Az Önkormányzat sportért felelős cége, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. regisztrációra kérte fel az újbudai székhellyel rendelkező sportszervezeteket, hogy az egyesületek ezen keresztül pályázhassanak a sportcélú támogatásokra.

Kocsis Sándor ügyvezető igazgató

A regisztráció célja, hogy mindenki egyenlő elbírálás alapján jusson forrásokhoz.

– Mostantól igazságosabb lesz a kerületben a sporttámogatások rendszere – mondta Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért ügyvezetője, a támogatásokra való pályázáshoz ugyanis minden adatot meg kell küldeni a cégnek.

– Hoffmann Tamás polgármester ígéretet tett arra, hogy átlátható és objektív elbírálási rendszert épít ki a sportszervezetek támogatására, ehhez pedig fel kell mérnünk az egyesületek adatait – számolt be a regisztráció hasznáról az igazgató.

– Látnunk kell azt is, mennyire működik jól az adott szervezet, amelyet beküldött adatai alapján pontoznak és három kategóriába rendeznek (kiemelt, nem kiemelt, egyéb). Csak azok a sportszervezetek kaphatnak támogatást, amelyek a törvény szerint előírt formában működnek, az előző évi támogatás felhasználásáról a megadott határidőig elszámoltak, és nincs 90 napnál régebben lejárt köztartozásuk.

Az a sportszervezet, amely nem tesz eleget az adatszolgáltatási kötelezettségeinek, önkormányzati támogatásban nem részesülhet – figyelmeztetett az Újbuda Sportjáért vezetője. Az egyesületek tehát a pontszámítás alapján kapnak támogatást, melyekhez az elbírálók 11 szempontot vesznek figyelembe. Kiemelt kategóriába például többnyire azok a szervezetek kerülnek, amelyek első osztályúak, vagy utánpótlás-neveléssel is foglalkoznak.

Az elbírálást elsősorban a gyerekek taglétszáma, a sportág költségigénye és a kerületi hagyományok határozzák meg.

A regisztrációkat március 15-éig kellett eljuttatni írásban a kft irodájába, de március 25-éig van lehetőség hiánypótlásra.

A pályázatokat április első napjaiban írják ki, amelyekből megközelítőleg tudni lehet majd, ki, mire számíthat.

(T.D.) Újbuda média

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA