Megvertük hazai pályán a listavezetőt

A másodosztály rangadóját rendezték meg a Gabányi László Sportcsarnokban szombaton, ahova a listavezető Bonyhád látogatott a MAFC fiatal csapatához.

A hazai csapat Fodor Kristóf hárompontosaival és Lakits András betöréseivel 10:0-as vezetéssel kezdte a meccset. Ezt az előnyt az első negyedben megtartották, majd a másodikban tovább növelte a MAFC.

A második félidőben a hazaiak játéka fegyelmezetlen lett, a rutinos játékosokból álló vendégek két hárompontossal és két közép távoli dobással fel is zárkóztak.

Az utolsó negyed végére négy pontra is megközelítette Bonyhád a hazaiakat, de Lakosa Zsolt jó egyéni megoldásaival kézben tartotta a győzelmet a kerület csapata.

2013. 01. 29. Újbuda

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA