Vízilabda ob I - A Szolnok nyerte a döntő első meccsét

A kupagyőztes és alapszakasz-első Szolnok nyerte a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzését az OSC ellen. A házigazda Tisza-partiak négy góllal voltak jobbak az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozat keddi nyitányán.

E.ON férfi vízilabda ob I, döntő, 1. mérkőzés:
Szolnoki Dózsa-Közgép VSC - A Híd-OSC-Újbuda 13-9 (4-3, 3-0, 3-3, 3-3)

Góldobók: Aleksic, Mitrovic 3-3, Varga Dániel 2, Vámos, Jansik, Tóth M., Varga Dénes, Hangay 1-1, illetve Kayes, Bátori 2-2, Juhász, Gór-Nagy, Kovács, Graham, Salamon 1-1

A szolnoki Vízilabda Arénában rendezett összecsapásnak mindkét csapat úgy indult neki, hogy egyformán simán vették az elődöntőt: a keddi házigazda a Ferencvárost búcsúztatta, az OSC pedig a címvédő Egert múlta felül ugyancsak két mérkőzésen.

A döntő első meccsén a szerb Stefan Mitrovic révén a Szolnok szerzett vezetést, de Juhász Zsolt hamar egyenlített (1-1), majd a fővárosiak kanadai játékosa, Joseph Kayes találatára a hazaiak csapatkapitánya, Varga Dániel válaszolt (2-2). A szintén szerb Milan Aleksic akcióból, az idősebbik Varga fivér szabaddobásból vette be a vendégek kapuját, az OSC-ből pedig a vb-aranyérmes Bátori Bence szépített (4-3).
A második negyed elején ellépett a Szolnok: a duplázó Aleksic után a balkezes szélső, Vámos Márton volt eredményes (6-3). Kevesebb, mint egy perccel a nagyszünet előtt megúszás végén Aleksic harmadszor is betalált, így 7-3-as hazai előny mellett mehettek pihenőre a csapatok.
A harmadik nyolc percben folytatódott a hazai széria: Jansik Dávid jóvoltából 8-3-ra módosult az állás, majd a védő Gór-Nagy Miklós kapásgóljára a duplázó Mitrovic felelt (9-4). Kovács Gábor után Tóth Márton tartotta a szolnokiak előnyét (10-5), kevéssel az utolsó negyed előtt pedig a kanadai Kevin Graham módosíttatta az eredményjelző kiírását 10-6-ra.

A befejező játékrészből már csaknem hat perc eltelt, amikor gól esett: szerzője a harmadszor is eredményes Mitrovic volt (11-6). Kayes centerből szépített, de rövidesen 12-7 lett az állás, mivel Varga Dénes megúszás után a hálóba juttatta a labdát. Salamon Ferenc és Bátori még szépített az eredményen, de a Szolnok összességében nagyon biztosan nyert Hangay Zoltán góljával 13-9-re, és jutott 1-0-s vezetéshez a párharcban.
A második mérkőzést az újbudaiak otthonában, a Kondorosi úti uszodában vívja a két együttes pénteken, 20 órától.
Ugyancsak kedden rajtolt el a férfi ob I bronzéremért kiírt, két győzelemig tartó párharc is, amelyben az Eger jutott lépéselőnyhöz: a Bitskey-uszodában magabiztos játékkal, 12 góllal nyert a Ferencváros ellen (ZF-Eger - Ferencváros 20-8 (5-1, 6-3, 3-2, 6-2)). A második mérkőzést pénteken, 17.45-től játsszák az FTC uszodájában, a Népligetben.

MTI

Vízilabda ob I - A Szolnok nyerte a döntő első meccsét

foto:MTI

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA