Vízilabda kicsit másképp

A kerületben működő Vadász Sportegyesület Vízilabda Szakosztályt indított. A tóvárosi Sportmaxban tartott edzésekre azonban a szervezet nem csupán a testedzés és egészséges életmód egyik alternatívájaként tekint. Szemléletük szerint a vízilabda olyan eszköz, melynek segítségével a gyerekek hasznosan tölthetik szabadidejüket, sikeresebbek lehetnek életükben, tanulmányaikban, és megtanulhatják a csapatszellem értékeit.

A Vadász SE tavaly március óta bérli a Sportmax vízfelületét, ahol az általános iskolás korosztályban kezdte vízilabdára oktatni a kerületi fiatalokat. A sportklub lendületesen kezdte pályafutását, hiszen jelenleg a 14-15 éves fiúk az előkelő második helyen állnak az utánpótlás tabellán. Ha képesek lesznek tartani a szintet, a következő évben az ún. felsőházban versenyezhetnek, ami az ifjúsági sport legmagasabb kategóriája. Az egyesület elnöke, Tóth Csaba azonban hozzáteszi, náluk nem az eredmény az első. - Kicsit másképp vízilabdázunk, mint a nagy klubok szoktak. A Vadászban az elsődleges szempont, hogy a gyerek tartalmasan, és értelmesen élje meg a gyerekkorát � fejtette ki nézeteit az elnök. Az egyesület a nagybetűs sportember eszményképét szeretné elterjeszteni a fiatalok között. Ma ugyanis a szülőknek nincs elég idejük csemetéjükkel foglalkozni, ezért azok szabadidejük nagy részét a számítógép előtt töltik. A diákok manapság már kevesebbet találkoznak egymással, hiszen virtuális játékokon, vagy beszélgető programokon keresztül kommunikálnak társaikkal. - Ma már nincsenek olyan közösségteremtő kezdeményezések, mint az úttörőmozgalom. Az eszmeiségétől eltekintve, ott a gyerekek megtanultak fegyelmezetten viselkedni, egymásért tenni, csapatban gondolkodni - mondta el a szervezet elnöke, aki azt szeretné, hogy fiatalság a sport örömével együtt újra átélhesse mindezt. A csapatjátékoknak köszönhetően a gyerekek nem híznak el, egészségesebbek lesznek testileg, és szellemileg, egyenes emberi tartást kapnak. A vízilabda ráadásul összetett képességeket fejleszt. Kitartás, logikai érzék, gyors döntések, és stratégiai érzék szükséges ahhoz, hogy eredményeket érjünk el a vízilabdában. A sportág műveléséhez azonban a legfontosabb az állhatatosság. A vízilabdát heti öt edzés alatt nem oktatják, az edzéseket pedig a Vadász SE csak este 7 és 9 óra között tudja megtartani, ilyenkor szabad ugyanis a medence. - A szülők gyakran aggódnak, hogy a sporttal töltött idő nem megy-e a tanulás rovására, de a tapasztalatok megnyugtatóak. A sporttal a gyerekek fogékonyabbá válnak a tanulásra, jobban teljesítenek, ráadásul könnyebben illeszkednek be egy társaságba, könnyebben alakítanak ki kapcsolatokat. Érzik, hogy tartoznak valahova - magyarázta a vezető. A Sportegyesületben rendszeresen bekérik az ellenőrzőket, és ha a tanulmányi eredmények romló tendenciát mutatnak, az edző eltiltja az érintettet az edzésektől. A teljesen önfenntartó egyesületnek azonban nincs könnyű dolga. Medencéből hiány van, a bérlés drága, a tagoktól pedig csak jelképes összeget kérnek el. A Vadász SE reméli, hogy az önkormányzattal új uszoda építéséről is tárgyalhatnak a jövőben.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA