Vasemberek lepték el a kerületet

Először rendeztek Ironman-versenyt Közép-Kelet-Európában, a triatlonviadal fő helyszíne Újbuda volt. Uwe Weigert, a World Triathlon Corporation európai versenyigazgatója szerint hatalmas elismerés és lehetőség Magyarországnak, hogy Budapest felkerült az Ironman világtérképére. A Budai XI. SE triatlonszakosztályából ketten teljesítették a megmérettetést.

Az Ironman világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenyének számító Budapest 70.3 nemzetközi triatlonviadalon öt kontinens 57 országából közel kétezer résztvevő indult – mondta a számos Ironman-versenyen sikert arató Kropkó Péter főszervező a torna előtti sajtótájékoztatón. Simicskó István sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a világkupa megszervezése bizonyítja: hazánk a nagyszabású világversenyekhez is minden szempontból megfelelő körülményeket képes biztosítani. Szerinte az Ironmannel mindenki nyer, hiszen az esemény hatására sok kisgyerek kezd majd el sportolni.
Bátorfi Béla a Magyar Triatlon Szövetség elnöke kiemelte, a világkupa rendezési jogának elnyerésével hazánk nemcsak presztízsnyereséget könyvelhet el magának, hanem komoly turistaforgalmat és extraprofitot is. – A budapesti megmérettetésre a kísérőkkel együtt több mint ötezer külföldi érkezett, akik összesen 30 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt, és ezzel több mint kétmilliárd forint bevételt hoztak az országnak – mondta a szövetség elnöke.
Az Ironman Budapest mezőnyét reggel 9-kor Tarlós István főpolgármester indította el a Kopaszi-gátnál, a “vasembereknek” 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást kellett egyhuzamban teljesíteniük (ez 70,3 mérföldnek felel meg). Az úszást a Lágymányosi-öbölben rendezték meg, a kerékpározás fő helyszínéül az alsó rakpartok szolgáltak – a Lánchíd és a Vár érintésével –, a futás pedig a Kopaszi-gát és a Műegyetem között zajlott. Kísérő rendezvényként 10 kilométeres Irongirl futóversenyt tartottak a nőknek, valamint Ironkids versenyt a gyermekeknek, de a szervezők a túlsúlyos férfiaknak is indítottak futamot. Ezeken kívül számos program, koncert is várta az érdeklődőket a Kopaszi-gáton.
A budapesti világkupa összdíjazása 15 ezer euró, de a versenyigazgató szerint a résztvevőknek ennél fontosabb, hogy értékes világkupapontokat gyűjthettek, amelyek segítségével indulási jogot szerezhettek a hawaii Ironmanre. A férfiak mezőnyében a portugál Bruno Pais, míg a nőknél a dán Michelle Vesterby nyerte a nemzetközi triatlonviadalt, itt legjobb magyarként Csomor Erika második lett. A férfiak között a legeredményesebb hazai induló Hankó Dávid volt, aki 3:57:25 órás teljesítményével hetedikként ért célba. Újbudát a Budai XI. SE versenyzői közül Izsó Dániel és Sáthy István képviselte, mindketten kiemelkedő eredményt értek el.

T.D.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA