Városrészek közötti futás

A kerület napjához kapcsolódóan idén is megrendezték a városrészek közötti futást.


A versenyre november 12-én került sor. A sporteseményt az önkormányzat szabadidő és sport osztálya szervezte, az Őrmezei Közösségi Ház, az Albertfalvi Közösségi Ház, s Kelen SC és a Budai XI. SE segítségével.

A 470 fős mezőny két helyről rajtolt el. A futók egy része az Őrmezei Közösségi Ház elől indult, Veresné Krajcár Izabella alpolgármester asszony rajtjelére. A többiek az Albertfalvi Közösségi Ház elől startoltak Balázs Gyula alpolgármester csatakiáltására. A versenyzők között ott volt Simon Károly, Kelenvölgy önkormányzati képviselője is.

Az indulókat hat korcsoportba osztották. Minden korcsoport első három helyezettje kapott díjat, de a célba érkezők között kisorsoltak két kerékpárt és húsz labdát is. A gyerekeket forró teával és csokoládéval várták a célban, a Kelen SC futballpályáján.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA