Útban a siker felé?

Január 13-án megtörtént a Magyar Kézilabda Szövetségben a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőbeli mérkőzéseinek sorsolása. Fortuna istennő nem lehetett volna ennél kegyesebb, hiszen a versenyben maradt csapatok közül az egyetlen, velünk egy csoportban lévő NBI/B-s Füzesabonyi SC-t sorsolták össze az újbudai lányokkal.

A találkozóra február 18-án (szerdán) kerül sor. Ősszel, idegenbeli bajnoki mérkőzésen 17 góllal vertük a füzesabonyiakat, tehát az előjelek igazán biztatóak. De ez nem ok azért a túlzott önbizalomra. Külön érdekesség, hogy a heves megyei csapattal a bajnokság keretében is találkozunk, hiszen a kezdődő tavaszi idény első, itthoni mérkőzését február 14-én vívjuk ellenük. Február tehát amolyan "füzesabonyi" lesz lányaink részére.

A két mérkőzés helyszíne már a Sportmax kőérberki csarnoka lesz, hiszen befejeződtek az átépítési munkálatok. Reméljük, szépszámú szurkolótábor előtt. A Magyar Kupában egyébként igazán érdekes végjátékot alakított ki a szövetség sorsolása, hiszen a Hódmezővásárhely a Debrecennel, a Vasas a Kiskunhalassal, az FTC pedig a Dunaferr-Győri Audi ETO KC győztesével mérkőzik meg a legjobb 4 közé jutásért. Könnyen lehet - az erőviszonyok ismeretében -, hogy egyedüli fővárosi csapatként kerül a négy közé az Újbuda TC női kézilabda csapata. A négy között pedig pestiesen szólva "bármi lehet" s ez már többről is szól. Tekintsünk egy kicsit feljebb. NBI-es klubjainak közül 2009 elején mind a Győr (Bajnokok ligája), mind a Debrecen (KEK), illetve a Fehérép Alcoa FKC és az FTC (EHF Kupa) versenyben van még s nehéz mérkőzéseknek néz elébe februárban.

Az európai nemzetközi kupákban való szereplésünk igen eredményes, számos végső győzelemmel dicsekedhetünk. Elmondhatjuk, hogy mindig a legjobbak közé kerültek csapataink, s a hagyomány pedig "kötelez" minden érintett csapatot a maximális erőbedobásra. S mi a fenti kitérő oka? A júniusi végső bajnokságbeli helyezés és a kupavégeredmény alapján pedig az elszámolásnál eldől, hogy ki indul ősszel a nemzetközi kupában. Még kimondani sem merjük, hogy a múlt év őszi újbudai kézilabda sikertörténet nem csupán ismét az NBI-es mérkőzésekkel, hanem nemzetközi megmérettetéssel is folytatódik. A csapat egyébként Tápiószentmártonban van, téli edzőtáborban. Reméljük, újabb energiát gyűjtenek az eddigi lelkes és fegyelmezett szakmai munka folytatásához.

Hajrá Újbuda!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA