Újbudai rekord legyen a Balaton-átúszás

Több mint száz éve ismerünk olyan vállalkozó kedvűeket, akik kalandvágyból, a győzelem mámoráért, vagy valamilyen személyes okból a kitűzött napon, sokakkal együtt át akarják úszni a Balatont. Idén is akad bőven jelentkező, csakhogy ezúttal kerületünk külön csapattal indul, ráadásul várhatóan óriási létszámban.

ÚJ! video

Az ötletgazda és szervező Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő Czene Attila olimpiai bajnok úszót kérte fel a fővédnöki szerepre, hogy együtt mutassák meg minél több embernek, mekkora élmény teljesíteni a kihívást. A program két főszereplőjét az előkészületek közben kérdeztük a részletekről.

Képviselő úr, Ön elsősorban Őrmezőn dolgozik képviselőként és eddig sok egyéni kezdeményezése volt, de ezek kifejezetten Őrmezőről szóltak. A Balaton azonban meglehetősen távol esik a körzetétől.

J.R.: Valóban, de ezúttal is Újbuda lakóit szeretném megmozgatni egy közös ügy érdekében. A Balaton-átúszásnak valójában személyes indíttatása van, hiszen 10-15 éve minden évben elhatározom, hogy átúszom a magyar tengert, de eddig még sohasem sikerült ezt megvalósítanom. Győzött a lustaság és a bátortalanság. De most, hogy én szervezem az újbudai úszó csapatot, nagyon erős a kényszer, hogy végre megtegyem. Itt az idő és számomra sincs több kifogás. Egyébként pedig az sem mellékes, hogy szeretném bebizonyítani, hogy nemcsak nagyon sok pénzből lehet sporttal kapcsolatos programot szervezni a kerületben. Hálás vagyok Czene Attila olimpiai bajnoknak, hogy elvállalta a fővédnökséget, az ő teljesítménye bátorítást adhat mindenkinek, másrészt tekintélye révén hitelesen képviseli a programot.

A Balatont átúszni nem veszélytelen vállalkozás. Akik még sohasem próbálták, nekivághatnak? Milyen felkészülés szükséges ehhez a teljesítményhez?

Cz.A.: Azt elmondhatom, hogy a jelentkezők nagy fába vágják a fejszéjüket, hiszen a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres táv még nekem is megterhelő. Persze csak edzés nélkül. Aki rendesen felkészül, annak nincs mitől félnie. A támogató Nyéki Imre Uszodában és az Őrmezőn működő MegaFitness-ben a regisztráltak már meg is kezdhették az edzéseket a július 24-i Balaton-átúszásra, komoly szakmai hátérrel. Eddig közel százan jelentkeztek, és várjuk a további jelentkezőket. A szabályok nem olyan szigorúak, mint az olimpiai medencében, itt meg lehet állni, de fontos, hogy a cél ott lebegjen a szemünk előtt. A felkészülést azért hangsúlyozom, mert ha ez kimarad, nem lesz jó az élmény, szenvedésnek fog tűnni, és soha többet nem jönnek el a Balatont átúszni. Aki viszont átéli a teljesítés örömét, lélekben is megerősödik, és persze sosem felejti el a pillanatot, amikor kiért a vízből. Büszkén mondhatja ki, hogy megcsináltam.

Melyek azok az óvintézkedések, amelyek a legbátortalanabbakat is megnyugtatják?

Cz.A.: Az egyik garancia az edzés. Aztán az úszás előtt mindenki orvosi alkalmassági vizsgálaton esik át. A rajt után pedig 20-30 méterenként hajók vigyáznak a versenyzőkre. Ha valaki menetközben úgy érzi, pihennie kell, kiszállhat ezek egyikére, és kis idő után folytathatja az úszást. Itt tényleg a részvétel a fontos. A legjobb, ha mindenki a maga számára legmegfelelőbb tempóban úszik. Reméljük, az időjárás is nekünk kedvez majd, hiszen az a célunk, hogy Újbudáról induljon el a legtöbb versenyző. Legyen ez egy kerületi rekord is.

Az újbudaiak hogyan jelennek meg a megmérettetésen?

J.R.: A csapatok több időpontban indulnak a partról. Csapatunk egy teljesen külön rajttal indul, és külön fogjuk mérni az időnket is. Úgy érzem, jól fogunk szerepelni, mert sokan már április elseje óta készülnek a nagy napra. De továbbra is várjuk a jelentkezőket a Kondorosi úti uszodában személyesen és a megafitness.hu internetes oldalon, még senki sincs lemaradva. Azt szeretnénk, ha a kisiskolástól a nagypapáig minden korosztály együtt élhetné át ezt a felemelő élményt. Várjuk a családokat, baráti társaságokat, munkahelyi közösségeket, akik átúszták már a Balatont és azokat is, akik most jönnének először.

Talán olimpiai bajnokunk is megmutatja, mit tud?

Cz.A.: Ez valóban kézenfekvőnek tűnhet, de most nem férne bele az időmbe a tréning. Remélem, elnézik ezt nekem a versenyzők. Ezúttal inkább az előkészületekben veszek részt, és a partról segítem őket. Még nem tudom, mi lesz pontosan a feladatom, de ha kell, elindítom a rajtot, megnyugtatom az izgulósakat, szóval lelki és szakmai támaszt igyekszem nyújtani mindenkinek.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA