Újbudai focisták bajnoki győzelme

Hajrá Újbuda! Hajrá Lágymányos!

Meggyőző fölénnyel lett aranyérmes az Újbuda Lágymányosi TC. 1991-1992-es születésű, ifjúsági labdarúgó csapata a Budapesti Labdarúgó Szövetség korcsoportos 2007/2008-as bajnokságában. 
Legtöbb lőtt góllal, néha igen látványos mérkőzésekkel bizonyította be ez a mintegy kéttucatnyi fiatal labdarúgó, hogy az egyesületben végzett, gyakran több éves izzadtságos munkának egyszer eljön a sikere. A csapat jövőre már kiemelt országos bajnokságban mutathatja meg tudását, s ez igen komoly kihívás. 
A nyári, hagyományos balatonföldvári edzőtábor előtt még június végén Szicíliában vesznek részt egy nemzetközi tornán a csapat tagjai, kiegészülve néhány tehetséges, fiatalabb labdarúgóval. A kettő között van idő azért a pihenésre és feltöltődésre. 
A bajnokságbeli siker fontos előjele volt már, hogy a BLSZ téli futsal teremlabdarúgó tornáján decemberben a kiírt hat korcsoportból kettőben (1991-es és 1992-es korcsoport) aranyérmesek lettek több különdíjjal, míg a másik két benevezett korcsoportban (1990-es és 1993-as) bronzérmet szereztek az újbudai labdarúgók. 

"Büszkén mondhatjuk, hogy az Újbuda név hallatán Békéscsabától Kispesten át Sopronig már odafigyelnek ránk, éppúgy az utánpótlás serdülő és ifjúsági labdarúgóira vagy éppen a Verebes József mesteredző által koordinált Vác-Újbuda LTC NB II-es felnőtt labdarúgó csapatára. Bízunk abban, hogy labdarúgó szakosztályunk építő munkája az egyesület minden korosztályát a jegyzett csapatok közé emeli." - vélekedik Vladár László, az Újbuda TC. ügyvezetője, összegezve némiképp az évet. 
Az őrmezei vasutas pálya megszűnése után egyébként a munka súlypontja áthelyeződött, a kelenvölgyi új sportcentrum lett az otthona labdarúgóinknak, s az itt megépített nagy műfüves pálya minőségi előrelépést jelentett. Fontos újdonság, hogy nemsokára beindul az Újbuda TC. honlapja is, mely friss információk tárházát nyújtja majd a sport iránt érdeklődőknek. 

Hajrá Újbuda! Hajrá Lágymányos! 

A fotón szereplők névsora: 

Álló sor: (balról jobbra) 
Vladár László (ügyvezető elnök), Hmedan Salem, Bódi Roland, Majoros Bence, Bretus Attila, Petrovics Gábor, Radványi Monir, Kelemen Gusztáv (edző), Harmati Imre, Vendégh Zsolt, Abuzant Jakab, Balogh Levente, Abuzant József, Uti Dávid, 
Czakó András (edző) 

Guggoló sor: (balról jobbra) 
Vladár Tamás, Bódi Gergely, Gergő Mihály, Sós Ádám, Balázs Viktor, Sohajda Csongor, Rao Mátyás, Schwetz Dániel, Balazsin András.

Vendégh Zsolt - Újbuda TC (2008. 06. 20.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA