Újabb sportdiplomáciai siker Újbudán

Újra beválasztották Hoffmann Tamás polgármestert a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökségi tagjai közé az október 22-én tartott tisztújító közgyűlésen. Ezzel a címmel esély nyílt arra, hogy tovább fejlődhessen a kerület sportélete.

dr. Hoffmann Tamás és dr. Simicskó István
- Bár Újbudán több történelmi múltú egyesület is működik, a vízilabda fiatal sportágnak számít –
 fogalmazott a közgyűlést követően Hoffmann Tamás, aki arra a legbüszkébb, hogy meg tudott honosodni sportág a kerületben. Az A-Híd OSC Újbuda vízilabda csapat otthonra lelt az elmúlt évek során és a példaképek nyomán komoly utánpótlásbázis épült fel. Mára 230 gyermek vesz részt különféle bajnokságokban 20 korosztályban, fiúk, lányok egyaránt. Hoffmann Tamás szerint az elmúlt években végzett munka eredményei magukért beszélnek. Ezt szeretné folytatni a jövőben is, mind a kerület polgármestereként, mind a Magyar Vízilabda Szövetség ismételten megválasztott elnökségi tagjaként.

2012-től 2016-ig terjedő időszak meghatározó korszaka lett a kerület sportéletének

  

Simicskó István honvédelmi minisztert, Újbuda országgyűlési képviselőjét 2012-ben nevezték ki sportért és ifjúságért felelős államtitkárnak. Hoffmann Tamás polgármestert pedig ugyanebben az évben választották be először a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagjai közé. Ez a két sportdiplomáciai siker lehetőséget adott arra, hogy alapjaiban megváltozzon Újbuda sportélete. Korábban eddig nem tapasztalt lendületet kapott a szabadidősport, az élsport és az utánpótlás-nevelés. Ehhez számtalan beruházásra és sikeres szemléletformáló rendezvényre volt szükség.

  


Simicskó István sportállamtitkári tevékenysége alatt bontakozott ki a mindennapos testnevelés gyakorlata. Az úszószövetséggel közös „Minden gyermek tanuljon meg úszni! program eredményeként több ezer fiatal csatlakozott úszóegyesületekhez. A felnőtt lakosságot érintően 2012 és 2014 között 7-ről 12 százalékra emelkedett a rendszeresen sportolók létszáma. Újbudán ugyanezen időszakban országos átlag feletti eredményt sikerült elérni 15 százalékkal. A gyermekek közül míg 2011-ben 4200-an sportoltak egyesületi keretek között, ez a szám 2015-re 7200 fölé emelkedett. Ezeknek az eredményeknek az eléréséhez szükség volt az ifjúsági sport életét meghatározó beruházásokra. A miniszter és a polgármester közösen végzett munkájának köszönhetően, számtalan iskolai sportpályát adtak át, felújítottak több tornatermet, és már az óvodákban is elkezdődött a népszerű sportágak szakszerű oktatása az ovi-foci programon keresztül.

  

Megújult és igencsak népszerűvé vált a Bikás Park, egyre többen futnak a kerület öt különböző pontján átadott futókörökön, és használják heti edzéseikhez a szabadtéri fitnesz parkokat. Olyan nagyszabású rendezvény vált többek között népszerűvé, mint a tízezer főt megmozgató Válassz Sportot Újbudán. Simicskó István és Hoffmann Tamás törekvése, hogy megerősítse a helyi közösségeket és a lokálpatrióta életérzést, a sport területén is sikert aratott. Egyre többen szurkolnak a hazai kosárlabda, vízipoló és jégkorong mérkőzéseken. A hangulat egyaránt köszönhető annak, hogy felújították a Gabányi László Sportcsanokot és a Nyéki Imre Uszodát, valamit a csapatsportok terén elért eredményeknek. Újbuda több olyan első osztályú csapattal is büszkélkedhet, mint az A-Híd OSC Újbuda vízilabda csapat, a MAFC NB1-es férfi és a BEAC női kosárlabda csapat, vagy a MAC Budapest felnőtt jégkorong csapat.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA