Új edző és bombaigazolások az OSC-nél
Vad az új edző
Hivatalos közleményben számolt be az A-Híd-OSC-Újbuda az új szakmai stáb összetételéről és az újonnan érkezett játékosokról.
A nemrég véget ért idényben a férfi vízilabda-OB I 4. helyén végzett Magyar Kupa-ezüstérmes együttesnél a vezetőedzői feladatokat Vad Lajos látja el, Kovács Csatlós Róbert másodedző munkájának segítségével.
A két évre aláíró Vad Lajos 35 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, a Fradival LEN Kupa-ezüstérmet szerzett, kétszer nyert magyar bajnokságot, illetve Magyar-kupát. Az ugyancsak az OB I-ben szereplő Racionet Honvéd csapatától igazol az OSC-hez.
Kovács Csatlós Róbert négyszeres magyar bajnok és kétszeres magyar kupa győztes vízilabdázó. 23 éves pólós pályafutásával, illetve 500 lejátszott bajnoki mérkőzésének tapasztalatival segíti a vezetőedző és a csapat munkáját.
Akik érkeztek
A játékoskeret is alaposan átalakul, illetve megerősödik.
Az újbudai klubnál folytatja pályafutását az olimpiai, világbajnok és 3-szoros Európa-bajnok szerb kapuscsillag, Braniszlav Mitrovics, a magyar világbajnok center, Hárai Balázs, az egyik legtehetségesebb montenegrói vízilabdázó, a balkezes Aleksza Ukropina, az ifjúsági világbajnok és a felnőtteknél vb-ezüstérmes Manhercz Krisztián, valamint két másik nagy magyar tehetség, Kovács Gergely és Lévai Márton is. Szalai Márk személyében az OSC saját nevelésű utánpótlás-kapusa kerül fel a felnőtt csapatba.
És akik maradtak
Ami az eddigi játékosokat illeti, a keret tagjai lesznek még a 2018/2019-es idényben: Bundschuh Erik, Burián Gergely, Drasko Brguljan, Erdélyi Balázs, Lukáš Seman, Nemanja Ubović, Salamon Ferenc, Szabó Balázs, Sava Ranđelović és Tóth Márton.
Az OSC közleménye: